promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Szabó Zsófi kitálalt a nagy szakításról - Így érezte magát, miután kitette Shane Tusup szűrét
Borítókép:  youtube.com/Családbarát Magyarország (screenshot)
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Szabó Zsófi most először nyilatkozott a magánéletéről, mióta szétmentek Shane Tusuppal.

Kifejezetten érdekes az a kettősség, hogy az RTL Klub műsorvezetője, Szabó Zsófi próbálja titokban tartani a magánéletét, mégis szinte az egész ország azzal foglalkozik, hiszen az emberek a legapróbb dolgokból is képesek pletykát kovácsolni a szerelmi életével kapcsolatban – főleg, mióta május 18-án minden előjel nélkül bejelentette az Instagram oldalán, hogy pár hónapnyi együttlét után felbontották a jegyességüket Shane Tusuppal, akivel egy ideig úgy tűnt, hogy álompárt alkotnak.

A szakítás okait a mai napig nem lehet tudni, de Hosszú Katinka exférje állítólag sokáig próbálkozott, hogy Szabó Zsófi visszafogadja őt. Hiába, hiszen a híresség posztjai alapján úgy tűnik, hogy nem kér a sztáredzőből, máris tovább lépett és inkább a munkába temeti magát.

Nemrég például ő lett az egyik ismert divatmárka nagykövete, ami egyebek között az ebben a cikkünkben látható bikinis fotókat is eredményezte:

Szabó Zsófi magánéletéről a rengeteg feltételezés ellenére valóban nagyon keveset lehet tudni, de most kivételesen megtörte a csendet, és elmondta, hogy nem véletlen, hogy nem szokott bensőséges dolgokat posztolni, hiszen nem mindenkire tartoznak a megpróbáltatásai, amikből bőven akadt mostanában:

„A magánéletem szempontjából nagyon nehéz volt az elmúlt időszak, mert kifelé már évek óta nem mutattam, ha nehézségekbe ütköztem. A közösségi média csak egy része az életemnek, amit megmutatok, hiszen életem legfontosabb szerepét, hogy milyen anya vagyok, csak a közeli hozzátartozóim látják”.

Természetesen Shane Tusupról is szót ejtett a műsorvezető, de csak visszafogottan – érzelmileg viszont kitálalt, hiszen most először árulta el a nagyvilágnak, hogy a látszat ellenére őt is nagyon megviselte a nagy port kavaró szakítás:

„Az eljegyzés felbontása kapcsán is szívesen kiírtam volna, hogy igen, mosolygok a képen, jól nézek ki, de nem vagyok jól”.

Szabó Zsófi ezek után elárulta, hogy jelenleg boldog, már jól van, és ez leginkább annak köszönhető, hogy megtalálta a futást, ami egyre fontosabb az életében, hiszen szinte gyógyító hatással van rá és a lelkére – sőt, azt is elmondta, hogy a pandémia közepén azért kezdett el futni és diétázni, hogy testvére lehessen a kisfiának, vagyis könnyen lehet, hogy Shane Tusuppal már a családalapítást tervezték, mikor szétmentek.

Tényleg látni amúgy Szabó Zsófin, hogy nagyon jót tesz neki a futás:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás