promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Úgy bevág Szabó Zsófi bikinialsója, hogy szinte mindenét látni lehet
Borítókép:  via origo.hu
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Shane Tusup tuti, hogy a falnak meg, ha meglátja Szabó Zsófi dögös képeit.

Azt szinte lehetetlenség megmondani, hogy tulajdonképpen miért, illetve hogyan is alakult így, de úgy tűnik, hogy jelenleg Magyarországon többen foglalkoznak Szabó Zsófi magánéletével, mint ahányan a környezetvédelemmel, állatvédelemmel vagy bármi más egyéb, sokkal fontosabb dologgal, amivel akár még társadalmilag is fejlődhetnénk – és persze mindannyian „hibásak” vagyunk ebben.

Tavaly még azon izgultak az emberek, hogy vajon kivel fog összejönni Szabó Zsófi, hiszen többek között az Álarcos énekes című műsorban lebonyolított flörtöléseik miatt még Fluor Tomi neve is bekerült a kalapba, de végül Hosszú Katinka exférje, Shane Tusup lett a befutó.

Sokáig úgy tűnt, hogy egy igazi álompárt alkotnak, hiszen már az eljegyzés is megvolt, de hamar kiderült, hogy nem csak csoki van a palacsintában: nagyjából 1 hónappal ezelőtt bejelentették, hogy szakítanak – egyelőre még nem árulták el, hogy pontosan miért, de a pletykák alapján a sztáredző egy vita során vállalhatatlanul viselkedett a műsorvezetővel, aki ezért kiadta az útját.

Shane Tusup a szétválást követően szinte folyamatosan próbálkozott Szabó Zsófinál, aki végül úgy döntött, hogy nem ad több esélyt egykori szerelmének, végleg vége mindennek kettejük között – pedig páran azt hitték, hogy mégis újra összejönnek, hiszen sokat sejtető posztokat raktak ki Instagramra, amik arra utaltak, hogy van esély még a békülésre.

Szabó Zsófi azóta már vígan éli az életét, sőt, még fel is kérték arra, hogy legyen az egyik ismert ruhamárka nagykövete, ő pedig boldogan mondott igent – és milyen jól tette, hiszen most is olyan képeket rakott ki magáról az új kollekciót bemutatva, hogy rögtön minden rajongójának leesett az álla.

Egy kék bikinit vett fel Szabó Zsófi, akin egyszerűen tökéletesen állt a ruhadarab – főleg úgy, hogy olyan feszes volt rajta bikinialsó, hogy rendesen be is vágott neki, így csak nagyon keveset hagyott a fantáziának az RTL Klub csinos műsorvezetője.

Az biztos, hogy Szabó Zsófi pillanatok alatt felforrósította a hangulatot a legújabb bejegyzésével, amivel nagyon boldoggá tette a több mint 377 ezres követőtáborát, hiszen valóban elképesztően szexin néz ki ebben a bikiniben:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás