promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
85 milliárdot nyertek a lottón – nem fogod elhinni, mit vettek elsőként a nyereményből
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A szomszédok is megdöbbentek rajtuk, bár jól ismerik őket.

Nagy-Britanniában nemrég döntöttek rekordot a lottóhúzáson, egy szerencsés pár 184 millió fontot, vagyis közel 85 milliárd forintnak megfelelő összeget nyert. Az ottani furcsa szokások következtében nemcsak Joe és Jess Thwaite (ők a mázlisták) nevét ismerhette meg a közvélemény, hanem a költéseiket is figyelemmel kísérhetik.

A The Sun bulvárlap adott is nekik néhány őrült tanácsot, hogy milyen autót szerezzenek maguknak, ha ezzel szeretnék kezdeni a pénzszórást. A sok millió fontba kerülő Rolls-Royce Boat Tail, Mercedes-Maybach Exelero vagy Bugatti Divo jó választásnak tűnhetett volna, ám a gloucestershire-i pár végül egészen más mellett döntött.

A szomszédok legnagyobb megrökönyödésére egy 38 ezer fontot (17,5 millió forintot) kóstáló használt Volvót szereztek maguknak, vagyis egyelőre képtelenek voltak kibújni a bőrükből, és valami egészen bombasztikusban gondolkodni.

A környékbeliek mind dolgos és takarékos embereknek ismerik a negyvenes éveikben járó Thwaite-éket, de ennél azért ők is merészebb költekezésre számítottak. Végül is a párnak igaza van, hiszen egy többmilliós kocsinak már a szervizdíja is kemény ezresekre rúg (angol fontban), szóval nem sok értelme van a rongyrázásnak. Ráadásul a férj bevallottan nem autóbolond.

„Elképesztő összeget nyertek a lottón, de ők két lábbal a földön álló emberek, akik keményen dolgoztak egész életükben”

– mutatott rá a pár egyik közeli ismerőse arra, hogy a tekintélyes vagyon most kifejezetten jó kezekbe került. Persze, azért Jess és Joe sem fog a babérjain ülni, máris világkörüli utat terveznek vakációként.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás