promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Tóth Andi félpucéran élvezkedett, és még Johnny Deppről is vallott
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Tóth Andi mélyen elszomorító dolgokat mondott, majd nem sokkal később ledobta a felsőjét.

Tóth Andi az ország egyik legnépszerűbb, és egyben talán legmegosztóbb énekesnője is, hiszen rendkívül tehetséges, de néha nagyon polgárpukkasztó módon viselkedik – sokan pontosan ezért utálják, illetve imádják őt.

Nemrég elég furcsa Insta Storykat osztott meg a gyönyörű híresség, hiszen először közétett egy videót, amiben az éppen az exfeleségével pereskedő Johnny Depp arról beszél, hogy annak idején felvette a beszélgetéseit Amber Hearddel, hogy később megmutassa neki, milyen szörnyűségeket vágott a fejéhez – de a nő még így is tagadta a dolgokat.

Tóth Andi elárulta, hogy sajnos neki is vannak hasonló tapasztalatai – sőt, egyesek szerint konkrétan Szabó Ádámról beszélt, de ez nem került megerősítésre:

„Azért tudok ennyire azonosulni Johnnyval ebben a témában, mert anno én is ugyanezzel a céllal vettem fel hangrögzítőre vitákat. Egy nárcisztikus f*sz az soha nem fogja beismerni nektek sem, meg másoknak sem, hogy abban a pillanatban miket mondott, miket csinált veled, csak hogy lehúzzon és eltiporjon téged. Csak kinevet, mondván, hogy ez nem történt meg. Téged néz hülyének. Szóval neked kell valamilyen szinten egy bizonyíték, hogy utána megmutasd, hogy »de, nézd meg, itt van, és ezeket mondtad, ezeket csináltad«. Nyilván ez nem egy megoldás, szóval ha valaki ilyen emberrel küzd, az fusson.”

Nem sokkal később éles váltás következett be Tóth Andi Insta Storyjaiban, hiszen arról rakott fel felvételt, ahogy félmeztelenül fekszik, és valaki nagy erőkkel masszírozza őt, amit láthatóan nagyon élvezett az énekesnő – kár, hogy a követőknek csupán összesen 24 órájuk van megnézni a videót.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás