promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Kulcsár Edina lesz Shane Tusup új szerelme?
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Egy jósnő szerint Shane Tusup még idén összejön egy fiatalabb nővel, és már arra van is ötlet, hogy kivel.

Szabó Zsófi és Shane Tusup pár napja jelentették be a közösségi oldalaikon, hogy felbontják az eljegyzésüket, és külön utakon folytatják. Bár más hírportálok névtelen informátorokra hivatkozva azt állítják, hogy a szakításhoz az úszóedző agresszív, erőszakos énje vezetett, amit Zsófi eddig nem ismert.

Ezzel ellentétben egy, a Promotions által megkérdezett pszichológusnak más a véleménye. Igaz, a szakításuk valódi okát egyedül Zsófi és Shane tudhatják egyelőre.

Kíváncsiak voltunk, hogy egy-egy dugába dőlt házasság, majd egy elhamarkodott, felbontott eljegyzés után hogyan alakulhat a műsorvezető és az edző szerelmi élete, ezért megkérdeztünk egy jósnőt, aki azt is megmondta, hogy ki fogja előbb megtalálni a következő párját.

„Szabó Zsófinak az életében még pár hónapig a feszültség lesz a fő motívum, mert fel kell dolgoznia a történteket. Jövő év elején jönnek számára a pozitív események, váratlanul, sorsszerű fordulatokkal. A 2023-as év tartogat számára igazi jó dolgokat a magánéletben, a karrierben és anyagiakban egyaránt. Van reménye rá, hogy megtalálja az igazit. Shane Tusupnak nagyon megváltozik az élete a közeljövőben, minden téren, sok nehézséggel és konfliktussal kell szembenéznie. De továbblép a történteken  és év vége felé rátalál a szerelem. Egy fiatal lány rabolja el a szívét, akivel egy jó időszakot él át jövőre. Az igazi megtalálása számára azonban nehezebb lesz, idősebb korában tud megállapodni”

- mondta Glanzer Lea jósnő.

Vagyis Shane Tusup pár hónapon belül megismerkedik új párjával, aki ugyan még mindig nem élete szerelme lesz, de egy ideig biztos vele is boldog lesz. Szerkesztőségünk egy rövid közvélemény-kutatást végzett a Promotions olvasói körében. Megkérdeztük őket, kire tippelnek, ki lesz az a fiatal nő, aki elrabolja majd Shane Tusup szívét.

A megkérdezettek 37 százaléka meglepő módon a 31 éves Kulcsár Edinára voksolt, majd szorosan követi őt 35 százalékkal a 23 éves Tóth Andi. Harmadik helyen, mindössze 18 százalékkal végzett a potenciális Tusup-barátnők listáján Gelencsér Tímea, akit aztán minimális eredményekkel olyan hírességek követnek, mint Weisz Fanni, Vasvári Vivien, és Sáfrány Emese.

Volt persze olyan is, aki Shane Tusupnál idősebb nőre is tippelt; szóba jött például az úszóedzővel éppen egykorú Iszak Eszter, a szintén vele egyidős Tóth Gabi, továbbá Hargitai Bea és Zimány Linda is.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás