promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Kulcsár Edina és Csuti mindenkit megleptek, így folytatják tovább
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Kulcsár Edina és Csuti hosszú hónapokig gondolkodott a dolgokon, de végül sikerült mindent megbeszélniük.

Január végén szinte bombaként robbant a hír, hogy Kulcsár Edina és Csuti elválnak, miután nem sikerült megmenteniük a házasságukat. Az egykori szépségkirálynő mindössze három nappal később bejelentette, hogy összejött G.w.M-mel, ez pedig akkora botrányt okozott, hogy sokan még azóta is folyamatosan támadják őket – pedig időközben Csuti is becsajozott már.

A nagy port kavaró szakítás tükrében sokáig kérdéses volt, hogyan sikerül megegyeznie Kulcsár Edinának és Csutinak a közös gyermekeikről, a házukról, illetve a különböző üzleteikről, projektjeikről, de úgy tűnik, hogy sokak meglepetésére végre sikerült felülkerekedniük az érzelmeiken, esetleges csalódásaikon és megegyezésre jutottak.

„Mindenben megegyeztük, de hogy miként, az csak ránk és a szűk baráti körünkre tartozik”

árulta el Csuti.

Az egykori sztárpár közeli ismerőse arról számolt be, hogy a tárgyalások elején egyedül a gyermekeikkel kapcsolatban voltak közös nevezőn, hiszen mindketten úgy gondolták, hogy együtt akarják nevelni őket, de ezen kívül nem volt könnyű dolguk – szerencsére pontot tudtak tenni az ügyek végére, és békében folytatják tovább.

Ezzel szemben G.w.M és az exe, Nagy Melanie lehet, hogy hamarosan hatalmasat fognak harcolni, ugyanis a rapper sokallja a tőle kért gyerektartást, egykori szerelme pedig emiatt állítólag a bíróság elé viszi az ügyet – vagyis az ő viszonyuk egyáltalán nem olyan harmonikus, mint Kulcsár Edina és Csuti jelenlegi kapcsolata.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás