promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Győrfi Pál otthagyta a Mentőszolgálatot
Borítókép:  MTI/Szigetváry Zsolt
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Győrfi Pál elmondta, miért lépett ki a Mentőszolgálattól.

Győrfi Pál arcát és hangját az egész országban jól ismerik, hiszen hosszú évek óta napi szinten láthatjuk és hallhatjuk őt a híradásokban, az Országos Mentőszolgálat szóvivőjeként. Kevesen tudják róla, hogy huszonéves korában egyszer otthagyta a Mentőszolgálatot; tettét azonban nem a kiégés, hanem a kíváncsiság vezérelte.

„Annak idején nem a kiégés vezérelt, hanem a kíváncsiság. Huszonéves voltam, amikor elindultam egy másik világba, egy gyógyszercégnél helyezkedtem el, ahol előbb területi képviselő, majd PR- és marketing munkatárs lettem. De azért titokban mellette mentőztem, mert az alaptermészetem megmaradt. Amint jött egy lehetőség, hogy visszatérhetek a Mentőszolgálathoz szóvivőként, azonnal megragadtam”

Győrfi Pál a Duna TV Ridikül című műsorának május 10-i adásában, a mentők napján beszélt arról, hogy ki akarta próbálni magát a versenyszférában, de hamar rájött, hogy az életmentés az igazi hivatása, ezért a munkája mellett időnként visszatért az esetkocsira, hogy a betegeknek segíthessen. A szóvivő elmondása szerint nem fél attól, hogy valaha is belefásulna a munkájába.

„A mentős élet minden, csak nem monoton. Minden eset más, hihetetlen történetekkel találkozunk minden nap. A kiégés ellen a legjobb megoldás a pozitív visszacsatolás”

Győrfi Pál szerint az egészségügyben dolgozóknak is ugyanúgy szükségük van az elismerésre és a dicséretre. Úgy látja, a pandémia alatt az emberek számára világosság vált, hogy micsoda teljesítmény életeket menteni és betegeket ápolni.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás