promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Dukai Regina selyemre vetkőzött, és csábító mosollyal hív bennünket az ágyába
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A párja már eljegyezte, de továbbra is a homályban tartózkodik, mint Columbo felesége.

Dukai Regina sűrűn posztol az Instagram-oldalára, de a képein szinte mindig egyedül látható. Sokan ebből azt gondolhatják, hogy a 38 éves modell-énekesnő szingli, ám ez régóta nincs így, csupán a nyilvánosságtól óvja a magánéletét.

A szőke szépség privát szféráját nagyjából 2017-ig lehetett nyomon követni, hiszen előbb Feczesin Róberttel járt, majd Batik Bencével alkotott párt (vagyis két focistával). Most is van valakije, róla azonban már nem hajlandó többet elárulni, és megtartotta a férfi inkognitóját akkor is, amikor a titokzatos illető 2021 decemberében megkérte a kezét.

Regina akkor annyi árult el, hogy lassan már 3 éve vannak együtt, és mindketten nagyon jól beilleszkedtek a másik fél családjába. A modell-énekesnő ígéretet tett arra, hogy a férfi továbbra is homályban fog maradni, mint Columbo felesége.

Az eljegyzés környékén készített vele hosszabb beszélgetést az InStyle.hu, és abban Regina (még a karácsonyhoz kapcsolódóan) elárulta, hogy imádja az oversize, túlméretezett kötött pulcsikat. Feltehetőleg inkább otthon, mint ahogy csupán a háza falai között mutatja meg azt a pikáns fehérnemű-szettet is, amelyben a napokban fotózkodott.

A sötét pezsgőszín bugyi és felsőrész csipkékkel díszített selyemből készül, és igazán jól mutat a modell-énekesnő üde, barnás árnyalatú bőrén. Ráadásul a szőke szépség olyan csábító és kacér mosollyal az arcán viseli a lenge öltözéket, hogy attól alighanem minden férfirajongója beindul.

Regina egyébként az ünnepek környékén kétlaki életet szokott élni, hiszen a budapesti otthonát olyankor szívesen otthagyja szülőhelye, Kapuvár kedvéért. Ott vannak a barátai és persze a családja, bár édesapja elvesztése örökké fájó emlék marad számára.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás