Hihetetlen, de 94 évet fogunk visszamenni az időben.
Sokan nem tudják, de II. Erzsébet anno Elizabeth Alexandra Mary néven született még 1926-ban, vagyis már 96 éves. Több rekordot is tart, mivel ő a leghosszabb ideje regnáló brit (angol-skót) uralkodó, és egyben a legrégebb óta regnáló női uralkodó a világon.
Hamar belecsöppent mindenbe, mivel röviddel 18. születésnapja után a parlament kinevezte állami tanácsosnak, így apja távollétében elláthatta az államfői feladatokat.

Gigantikus baki: II. Erzsébetről szörnyű hírt közöltek, azonnal törölni kellett a cikket - a hatalmas hiba után azonnal elnézést kért a lap
Olvass tovább...
Erzsébet hercegnő York hercegének és hercegnőjének legidősebb lánya volt, és soha nem is számítottak arra, hogy valaha királynő lesz. 1936-ban minden megváltozott, amikor nagybátyja, VIII. Edward király lemondott a trónról, apja VI. György pedig király lett, és így a fiatal hercegnő lett az örökös.
Édesapja 1952-es szomorú halálát követően Erzsébet hercegnő mindössze 25 évesen II. Erzsébet királynő lett, és idén ünnepli 70. évfordulóját a trónon – először a brit történelemben.

Kiderült Károly herceg legdermesztőbb titka, a fél világ ezen szörnyülködik most
Olvass tovább...
A palota azt közölte a People magazinnal, hogy a királynő szűk családi körben fogja ünnepelni a születésnapját. Állítólag helikopterrel utazott a norfolki birtokára, ahol családja és barátai is csatlakoztak hozzá.
Erzsébet királynő egész életében mindig is rajongott a lovakért, és első lovát (egy shetlandi pónit) mindössze 4 évesen kapta. Most különleges fotókkal köszöntötték Erzsébet királynőt a korona hivatalos oldalain.
Az elsőn két kedvenc pónijával látható a Windsori kastély udvarán, míg a másikon 94 évet megyünk vissza az időben, amikor II. Erzsébet még csak két éves volt. Már most rengetegen lájkolták a fotót, ami hihetetlenül cuki.

