promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Megtámadták Berki Krisztián feleségét: Mazsi megrázó részleteket árult el a szörnyű, felháborító esetről
Borítókép:  youtube.com/LifeTV (screenshot)
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A nyílt utcán, ököllel estek neki Berki Mazsinak, ráadásul még a pici gyermekét is zaklatta a támadó.

Rengeteget lehet hallani Berki Krisztián és Mazsi már-már viharosnak mondható házasságáról, hiszen egy ideig úgy tűnt, hogy elválnak, de végül szerencsére nem így lett, és azóta is együtt, családként ugorják át az élet nagy akadályait – bár most olyan felháborító dolog történt, amit valószínűleg mindketten nehezen tudnak megemészteni.

Berki Mazsi nemrég a babájával, Emmával együtt útnak indult, de a nagy kapkodásban véletlenül a kocsijában hagyta a szemetét, ezért úgy gondolta, hogy majd később kidobja a zsákot. Talált is egy kukát az utcán, de mikor megpróbálta belerakni a hulladékot, egy férfi kiakadt ezen, elkezdett üvöltözni vele és fenyegetően viselkedett. A híresség elnézést kért, de a láthatóan ideges embernek ez nem volt elég – tettlegességig fajult a dolog.

„Látva az indulatait rettenetesen megijedtem. Azt hittem, hamar lecsillapodik, és elindultam a nagyjából tíz méterre álló autómhoz, de követett, közben pedig alpári módon beszélt hozzám. Sikerült utolérnie, majd egy hirtelen mozdulattal mellkason vágott az a pszichopata. Annyira váratlanul ért a támadása, hogy sokkot kaptam. Közben minden lepörgött a fejemben”

mesélte Berki Mazsi.

Egészen hihetetlen, hogy egy ilyen apróság ennyire el tudott fajulni, de ez még csak a szörnyűségek kezdete volt, ugyanis a férfi ezek után a kocsinak is nekiment, ráadásul a járműben alvó gyermeket is elkezdte zaklatni, amit már Berki Mazsi sem tudott eltűrni, így előtörtek belőle a védelmező anyai ösztönök:

„Sosem kerültem még ilyen helyzetbe. Végül győzött a józan ész, beültem a kocsiba, megpróbáltam lezárni az autómat, de sajnos nem sikerült. A férfi elkezdte rugdosni és ütni a kocsit, a visszapillantómat csavargatta, le akarta törni, majd feltépte az anyós ülés felőli ajtót, ahol Emma aludt, és ki akarta tépni a kocsimból a gyerekemet. Rángatta a babahordozót, amibe a kislányom rögzítve volt. Ekkor előtört elő belőlem az anyatigris, ráordítottam, mire nagy nehezen elengedte a gyereket. Minden édesanya ölni tudna a gyermekéért, nálam ekkor volt az a pont, hogy ha nem engedi el Emmát, cselekszem és gyomorszájon rúgom. Végül gyorsan berántottam az Emma felőli ajtót, lezártam a kocsit és elhajtottam. Nem értettem, hogy miért velem történik ez az egész, remegtem és zokogtam egyszerre”.

Berki Mazsi később felvételt is készített a támadójáról, és végül feljelentést tett a rendőrségen testi sértésért és rongálásért.

Itt lehet megtekinteni Berki Mazsi posztját:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás