promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Jason Momoa mégsem facér?
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Úgy tűnik, adnak még egy esélyt a házasságuknak.

Jason Momoa és Lisa Bonet január 12-én Instagram-bejegyzésben írtak először a döntésükről, miszerint külön folytatják tovább.

„Felszabadítjuk egymást, hogy azok legyünk, akikké tanulunk válni.”

Most, nagyjából hat héttel a sokkoló bejelentés után, amit azóta egyébként töröltek, nagyon úgy tűnik, hogy a páros ismét egymásra talált és újra együtt élnek.

„Jason körülbelül két hete visszaköltözött Lisához, és nagyon is újra együtt vannak”

– mondta el egy barátjuk.

„Úgy döntöttek, hogy dolgoznak a házasságukon, ahelyett, hogy bedobnák a törülközőt, mert rengeteget fektettek egymásba”

– tette hozzá.

A párnak két tinédzser gyermeke van, Lola (14) és Nakoa-Wolf (13). Mindketten nagyon örülnek, hogy a szüleik újra megpróbálják együtt.

„Mindenki nagyon reméli, hogy ezúttal sikerülni fog."

Jason Momoa és Lisa Bonet 2017 októberében házasodtak össze, de több mint 16 éve, 2005-ben kezdtek el randevúzni. Szerelmi történetük viszont még ennél is régebbre nyúlik vissza. 2017-ben James Corden The Late Late Show című műsorában Jason Momoa elárulta, hogy 8 éves korában kezdett beleszeretni Lisába, miután látta Denise Huxtable-ként az 1980-as The Cosby Show című sitcomban.

„Lisa az egyetlen nő, akit Jason valaha szeretett, és mindig is az volt”

– mondta a barátjuk.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás