promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
„Ez már nem te vagy” - Tóth Gabi olyat tett, amivel már a saját rajongóit is kiakasztotta
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Úgy tűnik, hogy a rajongók megelégelték Tóth Gabi stílusváltását, a nemtetszésüknek pedig hangot is adtak.

Tóth Gabi nevéhez több botrány is fűződött az utóbbi hónapokban, hiszen nagyon sok támadást kapott a stílusváltása miatt. Egyesek úgy gondolták, hogy csak megjátssza az új, magyaros „ősanya” szerepet, amit az „Az én szívem” című dalának klipjében is láthattunk tőle, ezért gusztustalan beszólásokkal bombázták őt. Az énekesnő most megint változást eszközölt magán, az új haja pedig ismét kiakasztotta az embereket – még a rajongóit is.

Egyebek között ilyen kommenteket kapott Tóth Gabi képe:

„Gabika a kevesebb több,te szép vagy de ez most sok”.

„Ez a hajszín nem jó!Szőke jobb volt!!”

„Az a nagy csupasz homlok,jéééézusom,nem veszed észre?????”

„Ez már nem te vagy”.

Persze bőven akadtak olyanok is, akik szerint a híresség belülről ragyog, és teljesen mindegy, hogy milyen a hajszíne, hiszen az a lényeg, hogy ő jól érezze magát a saját bőrében – szóval nagyon vegyesen fogadták a követők Tóth Gabi új frizuráját, de ez már mondhatni megszokott nála, mivel az elmúlt időszakban kifejezetten megosztó személyiség lett.

Itt lehet megnézni Tóth Gabi új haját:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás