promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Meglepő fotók készültek Sophie Turnerről - Azonnal beindultak a pletykák
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Úgy tűnik, hogy kistestvért kap a színésznő és Joe Jonas kislánya.

Sophie Turnerről már pletykálták a rajongók, hogy a második gyermekét várja, miután a hétvégén egy olyan ruhában lépett ki az utcára, ami kiemelte a hasát. Majd a 25 éves színésznő megerősítette a közösségi média spekulációit, amikor Los Angelesben lefotózták a férjével, Joe Jonassal és az egy éves kislányukkal, Willával. A színésznő egy fehér felsőt viselt, ami kiemelte a pocakját, amire finoman rá is tette a kezét.

Sophie Turner az utóbbi időben inkább mini sorozatokban tűnt fel, viszonylag kevés filmes munkát vállalt, hogy többet tudjon lenni a kislányával. Joe Jonas pedig csak pár napja jelentette be, hogy a funk-pop bandája, a DNCE visszatér egy új lemezzel. Az együttes a Jonas Brothers újraegyesülésével szorult háttérbe, de most ismét aktívak.

A leendő babáról még semmit se tudni, hivatalosan be sem jelentette a páros, bár a lesifotók alapján egyáltalán nem akarják titkolni. Az első gyereküknél is hasonlóan derült ki a színésznő terhessége, amit szintén nem vertek nagydobra, sőt Willáról azóta sem osztanak meg olyan képeket, amin látható az arca.

Első kislányuk 2020 júliusában született, így a két kicsi között nem lesz nagy korkülönbség. Az utóbbi időben Sophie Turnert leginkább bő pulóverekben lehetett látni, ami már beindította a rajongók fantáziáját, így korábban is találgatták a terhességét. Úgy tűnik, hogy elérkezettnek látta az időt, hogy megmutassa a pocakját.

A páros egyébként 2016-ban találkozott, majd a következő év októberében el is jegyezték egymást. Az esküvőjüket pedig 2019. júniusában tartották Franciaországban.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás