promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Belepirulunk, olyan keveset takar a Nagy Ő Annabellájának szexi, csipkés fehérneműje
Borítókép:  TV2/A Nagy Ő - Bachelor
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A mellek és a combok mellett még a köldökgyöngyök is átsejlenek a ruhán.

Egyre merészebb a közösségi médiában Lovas Annabella, akit az ország A Nagy Ő című párkereső realityból ismerhetett meg. A 29 éves marketingasszisztensnek ugyan nem sikerült elnyernie a kajakos Tóth Dávid szívét, de azért jókora rajongótábort tudott maga köré gyűjteni.

Az Instagramon közel 34 ezer követővel rendelkező szépség a napokban minden korábbinál jobban kitárulkozott. Talán a Valentin-nap alkalmából döntött úgy, hogy egy elképesztő fehér csipke fehérnemű-szettet vesz magára, amely rengeteget sejtet a melleiből, a combjaiból, sőt még a köldökében lévő gyöngyöket is láttatni engedi.

Annabella nem fűzött semmit a poszthoz, a követői azonban nem fukarkodtak a szavakkal. A szexi, édes, csini és isteni kifejezések röpködtek a kommentekben, az egyik hozzászóló pedig egész mitológiát teremtett a látvány köré.

„A fehér szín mindig a tisztaságot, a természetességet mutatja. Tehát, aki ilyen, azt olyan csodálatossá teszi, hogy a szépsége megtízszereződik. Nagyon szép nő vagy, érzéki és szexi, kedves Annabella!”

– írta egy Norbert nevű hódolója. A lány egyébként továbbra is szingli, ezért olyan hozzászóló is akadt, aki azt kívánta neki, hogy végre találjon már rá a Nagy Ő.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás