promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Összevesztek az Amerikai kincskeresők, a köpcös műsorvezetőt kitúrták a sorozatból
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Frank Fritz komoly hátműtéten esett túl, de az alkohollal is meg kellett küzdenie.

Az Amerikai kincskeresők (American Pickers) című reality 2010 óta fut a History csatornán. A magyar nézők is megkedvelték két házigazdáját, a köpcös Frank Fritzet és a deresedő hajú, szép szál Mike Wolfe-ot. A két kolléga és barát azonban nemrég véglegesnek tűnően összeveszett egymással.

A széria első epizódja bő egy évtizede még 3,1 millió nézőt vonzott, most azonban örülnek, ha átlépik az 1 milliós határt. Különösen azóta, hogy Franket száműzték, mert Wolfe testvérének, Robbie-nak akartak helyet csinálni.

Az igazi rajongók a hatalmas váltás miatt a januárban indult 23. szezontól már nem is nagyon akarják nézni kedvenc sorozatukat. Köpcös kedvencük valójában már tavaly júliusban eltűnt belőle, de sok nézőnél csak most telt be a pohár.

Az 57 éves médiaszemélyiség az egyre súlyosbodó hátfájdalmai miatt döntött az ideiglenes visszavonulás mellett, de aztán a sorozat készítői kijelentették, hogy már nem is fog visszatérni. Mondjuk, elég hősies lett volna Franktől a gyors comeback, hiszen egy műtét során két rúddal és 185 öltéssel stabilizálták a gerincét.

Aki mostanában látja őt, az talán fel sem ismeri, hiszen a zömök műsorvezető közel 30 kilót  fogyott az eltűnése óta. Felhagyott az alkohollal, amelyre a párkapcsolati problémái miatt szokott rá, illetve általában is áttért az egészségesebb életmódra.

„Elvonóra mentem, és már 11 hónapja tiszta vagyok”

– mondta nemrég Frank, aki 77 napot töltött a rehabilitációs intézetben. Bevallotta, hogy az édesanyja is alkoholista volt, őt öt esztendeje vesztette el, de a nagyapjának is gyakran meggyűlt a baja az itallal.

A férfi azt sem hallgatta el, hogy megromlott a viszonyuk Mike Wolfe-fal. Egykori barátja még arra sem vette a fáradságot, hogy felhívja a hátműtétet követően, és megkérdezze, hogy érzi magát.

Mondjuk, a snájdig Mike-nak szintén volt elég baja, mert 2020 végén adta be a válókereset a feleségével szemben, és egy évre rá született meg a bírósági döntés. A műsorvezetőnek 6 millió dollárt kellett fizetnie exnejének, és 2 ingatlant is át kellett adnia a 15 házából.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás