promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Dallas sztárja visszaemlékezett, hogy milyen volt a Playboy címlapján szerepelni - Fotó
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Audrey Landers a 80-as évek egyik legismertebb szexszimbóluma volt, ezért nem csoda, hogy felfigyelt rá a Playboy magazin is. 

A világ Afton Coopereként ismerte meg a Dallas című sorozatban, ami óriási sikereknek örvendett az 1980-as években. Audrey Landers most 65 éves, és arról beszélt, hogy milyen érzés volt felkerül az egyik legfelkapottabb férfiaknak szóló magazin, a Playboy címlapjára.

A lap az utóbbi időben sok kritikát kap, mivel az alapítójával, Hugh Hefnerrel szemben több korábbi nyuszilány is súlyos vádakat fogalmazott meg. Landers nővérével, Judyval az 1983-as januári számban pózolt együtt.

„Emlékszem, megkerestek minket, és megkértek, hogy készítsük el a borítót és egy kilenc oldalas cikket. Fizetni akartak nekünk, és meztelenséget akartak látni, ami nagyjából a magazin standardja volt”

mesélte.

Audrey Landers találkozott Hugh Hefnerrel is, de nem a fotózás alatt.

Végül nem voltak hajlandóak teljesen levetkőzni, így a borítón is, a Playboy mércéjével mérve, viszonylag diszkréten jelentek meg.

„Azt hiszem, végül egy nagyon kicsi és elit női csoportba kerültünk, akik megjelentek a magazinban, és nem voltak meztelenek, mint Dolly Parton, Barbra Streisand és Bernadette Peters”

- tette hozzá.

Landers pozitívan emlékszik vissza a fotózásra, az egész Playboy jó elmékként maradt meg neki.

„Nem bántam meg. Imádom a címlapomat, és a szobámban van bekeretezve. Nagyszerű élmény volt, és a mi feltételeink szerint tettük. Hálás vagyok, hogy megtapasztalhattuk a popkultúra történetének ezt a darabját”

- mondta a színésznő.

Audrey Landers 1981-1989 között szerepelt a Dallas sorozatban, összesen 84 epizódban tűnt fel. Majd cameozott a 2013-2014-es folytatásban is.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás