Kulcsár Edina hatalmasat bukott – hiába akarja ezt eltitkolni az internet, kiderült a titok
Olvass tovább...
Kulcsár Edina volt párjának csak az nem tűnt fel, hogy a dal tulajdonképpen róla szól.
Mostanában minden Kulcsár Edina és Csuti szakítása körül forog, lassan már sokunknak lerágott csontnak tűnik az egész történet, de azért ez a csavar mindenkit fejbevág majd. Nemsokkal azután, hogy Edina otthagyta Szabó Andrást, új szerelmével, G.w.M-el közös számot adtak ki. Az egészben a megdöbbentő tény pedig:
Csuti számára nem volt új keletű hír az új dal érkezése, mivel ő maga is végigasszisztálta az elkészülési folyamatot.
Vígan énekelgették együtt a kocsiban, de azt még nem tudta András, hogy a dalszöveg róla szól.
Olvass tovább...
Az már többeknek is szemet szúrt, hogy Kulcsár Edina szakításai során egyféle sémába ragadt bele. Annak idején Mátéval játszotta el ugyanazt, mint amit most Csutival. Tudniillik, Máté hasonlóan Csuti baráti körének tagja volt, aztán lám-lám: új szerelemre talált az ismerősök között. Két év után a Búcsúzz el című dalban intett búcsút egykori párjának, amiben a következő sorok is elhangzanak:
„Aljas voltál, átvertél, megbánod, mit vesztettél”
A történelem ezúttal megismétli önmagát: G.w.M. ugyancsak Csutinak köszönhetően került be a képbe, aztán össze is jöttek. Meglehet, most nem kellett két évet várnunk a szakítási számra, ami az Egyetlen szó címet viseli. A klip egyébként nagy népszerűségnek örvend, egyetlen nap alatt nyolcszázezer megtekintést hozott a YouTube-on.
„A dalon én már réges-régen túlvagyok, hiszen ott voltam a születésénél. Mi több, együtt énekeltük Edinával, csak éppen azt nem tudtam, hogy rólam szól”
- nyilatkozta Szabó András Csuti.
Olvass tovább...