promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Csak egy Tinder randiként kezdődött, közös karantén lett a vége
Borítókép:  Illusztráció/Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Együtt voltak, amikor pozitív eredményt mutatott a Covid-teszt, így lett a Tinder randiból közös karantén.

Kezdődhetne így egy romantikus vígjáték története is, de ez a valóságban esett meg. Egy nő a neten dokumentálta, hogyan került karanténba a randi partnerével, amikor alig ismerték egymást - szúrta ki a Daily Star

A járvány idején még inkább nehézzé vált az ismerkedés, sokan a Tinderhez folyamodnak azok közül is, akik eddig nem tették. Akik pedig a személyes találkozóra is ráveszik magukat, azok kockázatot vállalnak, hiszen akár egy randin is megfertőződhetnek a koronavírussal. Ezt pedig senki sem tudja jobban, mint egy ausztrál lány, Sarah, akit a randipartnerével zártak össze hét napra.

Sarah @poppymoore777 felhasználónévvel TikTokon kezdte dokumentálni a karanténját, hogy valahogy eltöltse az időt. A páros egyébként úgy tűnik, jól kijön, a férfi még a konyhában is szorgoskodik a videók alapján. 

Többen megkérdezték egyébként a lányt, hogy miért döntött úgy, hogy a Tinder partnerénél marad a karantén alatt, mire azt válaszolta, hogy személyes okokból nem tudott volna elszigetelődni másképpen az emberektől. A kommentek persze nem maradhattak el, van, aki szerint jól járt, mert hamar megtudja, hogy milyen együtt élni a férfival, így legalább sok felesleges körtől megmentheti önmagát, ha úgy alakul a helyzet. Vagy akár meg is találhatja az igazit, hiszen valljuk be, nem sokan engednénk meg egy szinte vadidegennek, hogy a lakásunkban töltse a karantént. 

Más pedig azzal tréfálkozott, hogy ez a szituáció egy „Omikron RomCom”.

[[tinder]]

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás