promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Tóth Andi mellei felrobbantották a netet, míg Kis Grófónak hatalmas tragédiát kellett feldolgoznia – időkapszula
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Tóth Andi mellei miatt már egy évvel ezelőtt is özönlöttek a lájkok.

Mostanában mindenki azt találgatja, hogy mi van Tóth Andi és Dancing with the Starsos táncpartnere, Andrei Mangra között. Az énekesnő is már megunta, hogy naponta erről olvas, szóval elmondta, hogy csak barátság van köztük. Ez persze a rajongókat nem aggasztja, és szurkolnak azért, hogy összejöjjenek egyszer.

Andi tavaly ilyenkor egy olyan fotót töltött fel, ami felrobbantotta a netet, mivel a dekoltázsa került reflektorfénybe. Persze azért is érdemes kattintani, hogy megnézzétek, hogyan nézett ki az énekesnő tavaly.

Kis Grófót egy évvel ezelőtt hatalmas veszteség érte, mivel koronavírusban elhunyt az édesapja. Nagy Grófónak, vagyis idősebb Kozák Lászlónak egy ideig úgy tűnt, hogy javul az állapota majd lélegeztetőgépre került. Végül nem bírta tovább a harcot, és mindössze 49 évesen elhunyt.

Zárjuk a rovatunkat egy vidámabb hírrel. Dwayne Johnson tavaly döntötte el, hogy betör a fagylaltok piacára.

A színész összefogott a Salt & Straw nevű márkával, és tavaly az ünnepek előtt közösen piacra dobták a Dwanta Claus nevű fagylalt-szériát. Igazán különleges ízekkel lepték meg az édesszájúakat, a desszertből pedig szinte azonnal hiánycikk lett, annyit rendeltek belőle.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás