promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Nagy titok derült ki a férfi ejakulációról - erről mindenképp tudnod kell
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Kutatások mutatták ki.

Statisztikák szerint Magyarországon évente ezer férfi hal bele prosztatarákba, kutatások azonban kimutatták, hogy bizonyos számú ejakuláció esetén csökkenthető lehet a súlyos betegség kialakulásának esélye. 

Férfiak esetén a prosztatarák a második leggyakoribb halálok - írja a Házipatikára hivatkozva a Dívány. Tünetek nélkül pedig csak rendszeres urológiai vizsgálatokkal szűrhető ki a betegség még korai stádiumban.

Egy 2016-os amerikai tanulmány viszont érdekes következtetésekre jutott a betegség kialakulását és az ejakulációk gyakoriságát vizsgálva. A kutatók közel 20 éven át követtek nyomon 32 ezer férfit, hogy eredményre juthassanak. A vizsgálat 1992 és 2010 között zajlott.

A kutatók megállapították, hogy azoknál a férfiaknál, akiknek legalább 21 alkalommal volt ejakulációjuk havonta a húszas éveikben, azoknál 19 százalékkal alacsonyabb volt a daganat előfordulása.

A negyvenes férfiaknál 22 százalékot ért el ez a szám.

De nem ez volt az első ilyen vizsgálat, amely az ejakuláció és a prosztatarák közötti összefüggést vizsgálta, korábban 2300 férfit követtek nyomon, és arra jutottak, hogy akik hetente 5-7 alkalommal ejakuláltak, 36 százalékkal alacsonyabb volt a rák kockázata, mint azok körében, akik kettőnél kevesebbszer jutottak el a csúcsra.

A teljes cikk a Házipatika oldalán olvasható el.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás