promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Rá sem lehet ismerni a Herkules-sorozat isteni szépfiújára, Kevin Sorbo-ra, akiért egykor egész Magyarország rajongott - fotó
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Így néz ki most az izmos hérosz, aki a görög istenek kicsinyes játékaiban mindig az emberek oldalára állt.

Nincs olyan ember Magarországon, aki legalább hallomásból ne ismerné Kevin Sorbo, azaz a nagybetűs Herkules nevét. Azóta már rengeteg filmet készítettek a félistenről, eljátszhatta itt bárki a szerepet, lehetett hérosz Dwayne Johnson vagy éppen az acélember ókori megtestesülése, Kellan Lutz, utólag megállapítható, hogy egyikük sem ért fel a sorozat nagyszerű hősével.

A Herkules sorozat 1995 és 1999 közöt futott a tévében, és a tévétörténelem egyik legnézettebb szériája volt. Valószínűleg a nagy siker után döntött úgy a Disney is, hogy elkészítik a saját Herkules-filmüket. Utólag kiderült, hogy nagyon jól tették, hiszen az 1998-as alkotás a Disney egyik remekműve lett.

A Herkules sorozatot Magyarországon először a TV2 adta, és valószínűleg sokan még most is emlékeznek rá, hogy a rövidebb részeket megelőzte 5 egészestés film is, ezek voltak a széria nyitódarabjai.

A sorozat sikerei után jöttek a spinoffok is, először a csodaszép Luci Lawless főszereplésével a Xéna-sorozat, amely egy harcos hercegnőről szólt, majd Az ijfú Herkules kalandjai című széria, amelyben a főszerepet a még angyalarcú, és kevésbé izmos, inkább cingár és tinédzser Ryan Gosling játszotta.

Kevin Sorbo amúgy norvég eredetű családban nőtt fel, diplomáját marketingből szerezte a Minnesotai Állami Egyetemen. A nyolcvanas években és kilencvenes évek elején elképesztő mennyiségű reklámban szerepelt. Az adatbank szerint több mint 150 hirdetésben jelent meg a tévében, majd kisebb szerepek következtek sorozatokban, mielőtt megkapta volna Herkules főszerepét.

Később az X-akták egyes részeiben is feltűnt, a magyar közönség legutóbb a Spárta a köbön című 300 paródiában találkozhatott vele.

Így néz ki manapság a kilencvenes évek egyik ikonikus színésze:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás