promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Baukó Évát halálosan megfenyegették – Meglepő fordulattal ért véget a feszült helyzet!
Borítókép:  Baukó Éva / Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Baukó Éva sokaknál kihúzta a gyufát, miután elárulta, hogy ki nyeri a Survivort és a Nyerő páros, ezért nemrég halálos fenyegetést kapott egy kommentelőtől.

Az egykori Való Világ versenyző, Baukó Éva szinte folyton botrányba keveredik a kegyetlenül őszinte megnyilvánulásai miatt, nemrég pedig az RTL Klub orra alá tört borsot azzal, hogy elárulta, kik lesznek a Survivor, illetve a Nyerő páros című műsorok győztesei – ezzel nem kis felháborodást keltve, hiszen így sokak számára elrontotta a műsorok izgalmait.

Ezek a spoilerek azt eredményezték, hogy Baukó Évát halálosan megfenyegette egy kommentelő, aki durva szavakkal figyelmeztette a hírességet arra, hogy nehogy A Konyhafőnök VIP nyertesét is felfedje idő előtt – de Baukó Évát nem kell félteni, hiszen rögtön kezelte a helyzetet: visszafenyegette támadóját, aki egyből meghunyászkodott és bocsánatot kért a viselkedése miatt.

Úgy látszik, hogy Baukó Évának igazi hatalom van a kezében, mivel bármit is szólnak be neki, csupán annyit kell tennie, hogy elkezdi felfedni valamelyik RTL Klubos műsor győztesét, és máris eltűnnek a környezetéből a rosszindulatú emberek, mint a vámpírok napfelkeltekor – bár minden ehhez hasonló feszült szituáció elkerülhető lenne, ha Baukó Éva nem spoilerezne nyilvánosan.

Itt lehet megtekinteni Baukó Éva teljes beszélgetését a fenyegető kommentelővel:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás