promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Megszólalt Majka Curtis visszavonulásáról
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Áprilisig biztosan nem lesz közös koncertje Curtisnek és Majkának – ezt Majka erősítette meg, miután tegnap Curtis bejelentette, hogy visszavonul, mert pihenésre van szüksége. 

Mint megírtuk, Curtis szomorú dolgot közölt kedden a követőivel, ugyanis egy időre visszavonul.

„Ez az év megint egy száguldás volt számomra. Rettenetesen elfáradtam,emellett a nyakamba vettem a világ összes gondját... Teljesen lemerültem testileg és lelkileg is. Az idei évre lekötött CURTIS bulikat felfüggesztem ,egy-két tv-s szereplést kivéve és eltűnök határozatlan időre a színpadról”

– írta közösségi oldalán a rapper. Egyelőre nem tudni, hogy pontosan mi áll a háttérben, Curtis egy lapnak sem nyilatkozott az esettel kapcsolatban. A Blikk kereste Majkát, aki megerősítette: köztük minden rendben van, Curtist támogatja döntésében. 

Nekünk áprilisig nem lesz Curtisszel közös koncertünk. A hatállomásos Majka&Curtis Swing turné ugyan a Facebookon még szerepel, de azt már korábban lemondtuk. Mivel jelenleg fogalmunk sincs, miként alakul a járvány, nem mertük vállalni a kockázatot

– mondta a lapnak Majka.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás