promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Pumped Gabo egyhetes Budapest Parádét rendezne 70 milliárd forintból
Borítókép:  TV2 offical
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Pumped Gabo a Vadászati világkiállítás helyett elment állatokat simogatni és etetni.

Budapesten továbbra is várja az embereket a Vadászati világkiállítás, amit október 14-éig lehet megtekinteni.

A mai napon, vagyis az állatok világnapján többek közt gyermekeknek szóló állatvédelmi programokkal, valamint solymász-, íjász-, agarász- és elöltöltőfegyveres-bemutatókkal várták az érdeklődőket a Hungexpón.

Pumped Gabo inkább úgy volt vele, hogy nem akar kitömött állatokat nézegetni.

„Mi inkább elmentünk állatokat etetni, simogatni, és hülye hangon beszéltünk hozzájuk, ez jó volt!”

- írta az Instagramon Gabo, aki szerint ebből a pénzből inkább egy nagy bulit kellett volna csapni.

„70 milliárdba került!! 70 milliárdból milyen Budapest parádét lehetne csinálni???  Egy heteset nagy fellépőkkel. Arra el is menne mindenki, nem úgy mint erre a sz*r kiállításra, ami full veszteséges lett”

- fejtette ki a véleményét a celeb.

Gabót nem olyan rég a The Challenge című showban láthatta a közönség, ami az MTV nemzetközi hálózatán fut.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás