promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Fluor Tomit megette egy gyilkos cápa
Borítókép:  RTL Sajtóklub
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Miután előadta az Apuveddmeg című dalt, a Cápa megtámadta Fluor Tomit.

Az Álarcos énekes harmadik adásában a Zsiráfnak kellett levennie a maszkot, aki Nemazalány volt.

A Cápa is veszélyzónába került, pedig ő volt az, aki teljesítette Fluor Tomi régi vágyát, hogy az egyik versenyző egy Wellhello-dallal lépjen színpadra. A Cápa az Apuveddmeg című slágert adta elő, és a produkció közben egy Fluor Tomi-bábu is előkerült.

Ennek a nyomozó addig tudott örülni, amíg a szám végén a Cápa meg nem ette Tomi élethű mását.

„Az nem lehet, hogy bejövök a Cápának, és haragszik a Tomira, és ezért ette meg?”

- tette fel a produkció után a kérdést Szabó Zsófi, aki hozzátette, hogy a Tomi-bábut örömmel megcsókolná.

Fluor Tomi természetesen ebben az adásban is meglepte egy ajándékkal Zsófit. Ezúttal egy LEGO-szívet adott neki, amire a Mizu refrénjének egy részlete volt írva:

„Álljunk össze, mint két kicsi LEGO”

Persze lehet, hogy Tomi feleslegesen udvarol nyomozótársának, ugyanis a tévés és az úszós körökben már azt beszélik, hogy Szabó Zsófi Shane Tusuppal jött össze.

 

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás