promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Egy nő elismerte, hogy fiatalon delfinnel szexelt
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Amikor az állatot elválasztották tőle, a delfin szó szerint öngyilkosságot követett el.

Mindössze 20 évesen kezdett el egy laborban dolgozni a most már 80 felé közelítő Margaret Howe Lovatt, akinek a delfinek tanulmányozása volt a feladata. Egy kísérlet részeként az állatokat az emberekkel való kommunikációra is meg akarták tanítani.

Mindez a NASA kötelékén belül történt az 1960-as években. A nő izgalmasnak tartotta a kihívást, ezért természetesen elfogadta az állást. A titkos laborról a sógora tett említést 1963 karácsonyán, és Margaret a következő évben már ott is dolgozott.

Feladata a delfinek állandó megfigyelése és viselkedésük pontos leírása volt. Három állattal került szorosabb kapcsolatba, akik a Peter, Pamela és Sissy neveket kapták. Az utóbbi volt a legnagyobb, állandóan nyomult és hangoskodott, mindig ő akart a középpontban lenni.

Pamela ezzel szemben szégyellős, sőt inkább félénk volt, míg Peter egy szemtelen, fiatal „srác”. Szexuálisan már érettnek számított, és kissé zabolátlanul viselkedett, ami imponált Margaretnek.

A delfinek a labor alatti medencében éltek, így állandóan kéznél voltak. A NASA elsősorban annak kiderítésére volt kíváncsi, hogy ezek az intelligens vízi lények képesek-e megérteni az angol szavakat, illetve maguk tudnak-e kommunikálni az emberekkel.

A tervet annyira komolyan vették, hogy a kutatók maguk is a delfinek medencéjében, térdig érő vízben dolgoztak egész álló nap. Egy „háztartásban” élve minden korábbinál közelebb kerülhettek egymáshoz az emberek és állatok.

Margaret különösen Peterrel alakított ki szoros köteléket, ami némileg érthető is, hiszen ugyanazt a korosztályt képviselték, még ha más fajhoz tartoztak is.

„Peter szeretett velem lenni. Nekidörzsölte a testét a térdemnek, a talpamnak vagy a kezemnek, én pedig hagytam. Nem éreztem kellemetlennek, bár néha eldurvult. Ilyenkor aztán elküldtem a többiekhez, hogy játsszon inkább a delfinlányokkal”

– idézte fel a történteket a nő. Úgy véli, hogy az állat részéről mindez szexuális töltetű cselekedet volt, de a maga részéről nem. Érzelmileg megérintette, kissé érzékinek is tartotta, de nem izgatta fel.

A románcnak akkor szakadt vége, amikor a kísérletre elfogyott a pénz. Petert 1600 kilométerrel arrébb helyezték át, egy kis floridai laboratóriumba. A delfin pár hét múlva elpusztult, mégpedig a náluk öngyilkosságnak számító tett következményeként.

Ezek a csodás vízi állatok ugyanis nem olyan automatikus módon vesznek levegőt, mint például az emberek, hanem minden lélegzetvételük tudatos törekvés eredménye. Ők képesek tehát arra, hogy szándékosan megfulladjanak, amint az Peter esetében is történt.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás