promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Alekosz keményen nekiment Majkának: „Soha nem is volt tehetséges semmiben”
Borítókép:  Alekosz / youtube.com/LifeTV (screenshot)
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A Való Világ egykori győztese, Alekosz elég durván beszólt Majkának, akit trágárnak, tehetségtelennek, közönségesnek és egyebek között szalonképtelennek tart.

Alekosz miután megnyerte a Való Világ 4-et, kifejezetten érdekes karriert épített magának, hiszen az utóbbi években rengeteg helyen feltűnt, egészen meglepő dolgokat csinált, ráadásul számtalan botrány alakult ki a sokszor meghökkentő véleménye miatt – nemrég például Hosszú Katinkának szólt be elég keményen:

Alekosz most a Való Világ első szériájában szereplő, ma pedig az ország egyik legnagyobb sztárjának számító Majoros Pétert, azaz Majkát támadta be, ráadásul úgy, ahogy talán még senkit, hiszen nem csupán a megjelenését kritizálta, hanem az eddigi teljesítményét, illetve a tehetségét is.

„Majka soha nem is volt tehetséges semmiben. Trágár, vulgáris, közönséges és szalonképtelen. Erőszakos megjelenésű, és a bűnözői életmódot mutatja be. Kábítószerbotrányok vannak körülötte. Akik aztgondolják mennyimindent elért, dilettánsok. [...] Majka a vv-ben semmit nem csinált azonkívül, hogy együtt aludt a prostival. Na de mi is a teljesítménye azóta? Tulajdonképpen semmi”

– írta Alekosz.

Az egykori villalakó nem állt meg itt, hiszen azt is kifejtette, hogy Majka egyedül az RTL Magyarország vezérigazgató-helyettesének és programigazgatójának, Kolosi Péternek köszönheti, hogy annak idején évekig a tévében szerepelhetett a Való Világ után – pedig szerinte ez már akkor sem volt indokolt.

Majka még nem reagált Alekosz posztjára, amit itt lehet megtekinteni teljes terjedelmében:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás