promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Háromszoros olimpiai bajnok lesz a Farm VIP 2. évadának egyik versenyzője
Borítókép:  TV2 Play
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A kajakozó úgy döntött, szerepet vállal a TV2 sikerműsorában.

Demcsák Zsuzsa egy, az Instagram-oldalán kiposztolt képpel jelentette be, hogy hamarosan visszatér a Farm VIP, és továbbra is ő lesz az egyik műsorvezetője.

Ugyan azt még nem tudni, hogy a TV2 sikerműsorának 2. évada pontosan mikor indul, és egyelőre azt is homály fedi, hogy kik lesznek az új versenyzők, de a Bors most kiderítette, hogy Kammerer Zoltán, háromszoros olimpiai és háromszoros világbajnok kajakozó is köztük van.

A lap azt írja, hogy a sportoló számára egyfajta lelki utazás ez a kaland, melynek végén reményei szerint sikerül elengednie imádott sportágát és készen áll majd a versenysport nélküli életre. A Bors a Farm VIP forgatási helyszínen beszélgetett Zoltánnal.

„Az olimpiára készültem (tokiói olimpia - a szerk.), amikor jött a telefon a TV2-től. Döntést kellett hoznom és ehhez valamelyik kezemet meg kellett harapnom. Sok vívódás után akkor vállaltam el a szereplést, amikor éppen elkezdődött a felkészülés az olimpiára. Igaz, nem is kerültem be a csapatba, de matematikai esélyem még volt rá, hogy ott legyek Tokióban. Végül beigazolódott, hogy jól döntöttem, hiszen a csapat így is, úgy is nélkülem utazott volna, mint kiderült”

- nyilatkozta a kajakozó, akiben már régen ért a gondolat, hogy 34 év után elengedje a versenysportot.

 

„Nem azért, mert savanyú a szőlő, csak egyszerűen át akarom állítani az életemet és ehhez szükség van a távolságra. A Farm VIP remek lehetőség számomra, hiszen kilenc éves koromig minden nyáron a nagyszüleim tanyáján voltam, ahol ők gazdálkodtak és állatokat tartottak. Pont úgy, ahogy most itt mi is tesszük. Egyfajta lelki Camino ez számomra. Ha nem itt lennék, akkor valószínűleg ülnék a kajakos haverjaimmal, néznénk a versenyeket, elemezgetnénk a futamokat és nyilván fájna a szívem. Ezzel szemben most minden percben el vagyok foglalva, nem érek rá sajnálni magam”

- magyarázta Kammerer Zoltán.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás