promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Euro2020: Christian Eriksen elhagyhatta a kórházat
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Christian Eriksent hat nappal azt követően, hogy a Dánia - Finnország Európa-bajnoki mérkőzésen megállt a szíve, hazaengedték a kórházból. 

 

Múlt hét szombaton az egész világ Christian Eriksenért szorított, aki a Dánia - Finnország Európa-bajnoki csoportmérkőzés 43. percében hirtelen összeesett a pályán. A csapattársai és a stábtagok hosszú percekig küzdöttek a dánok tízesének életéért, akinek 5 percig nem vert a szíve. A gyors és szakszerű ellátás után azonban sikerült visszahozni az életbe Eriksent, akit utána rögtön kórházba szállítottak. 

Szerencsére Eriksen azóta már sokkal jobban van, üzent is a szurkolóknak, sőt, szelfit is dobott a kórházból.

Csütörtökön már arról szóltak a hírek, hogy a dánok kiválósága beültethető defibrillátort kap. 

"A vizsgálatok eredménye alapján az a döntés született, hogy Christiannek beültetnek egy ICD-t [beültethető defibrillátort – a szerk.]. Ez az eszköz nélkülözhetetlen egy szívleállás után"

– idézi a DBU Morten Boesent, a válogatott orvosát. 

 Nemrég pedig az is kiderült, hogy Eriksen ma elhagyhatta a kórházat, sőt, előtte még válogatott csapattársait is meglátogathatta. 

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás