promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Veszélyben Rocky és James Bond: az Amazon brutális összegért vásárolta fel az MGM-et
Borítókép:  Rocky szerepében Sylvester Stallone / Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Megtörtént Hollywood eddigi egyik legnagyobb, legfontosabb felvásárlása, ugyanis az Amazon több milliárd dollárt adott a legendás MGM stúdióért, ami már több évtizede a Rocky- és James Bond-széria otthona.

A Metro-Goldwyn-Mayer, vagyis MGM filmstúdiót 1924-ben alapították, és olyan alkotásokat köszönhetünk neki, mint például a Rocky, A bárányok hallgatnak, a James Bond-filmek, A rózsaszín párduc, Csillagkapu vagy a Robotzsaru. Egy ideig Hollywood egyik legsikeresebb vállalatának számított, majd nehéz anyagi helyzetbe került, most pedig úgy tűnik, hogy megpecsételődött a sorsa.

Bejelentették, hogy az Amazon hosszas egyeztetés után 8,45 milliárd dollárért, vagyis nagyjából 2416,7 milliárd forintért felvásárolta az MGM-et, miközben ígéretet tett, hogy fenntartja a stúdió örökségét, és könnyebben elérhetővé teszi az utóbbi közel 100 évben bemutatott alkotásait.

Állítólag már tavaly decemberben eladóvá vált az MGM, de sokan nem hitték el, ráadásul bonyolította a dolgokat, hogy a James Bond-szériát készítő Eon Productions elég érdekes kapcsolatban áll a stúdióval, de úgy látszik, hogy végül sikerült velük is megegyezni.

Az még kérdéses, hogy mi lesz ennek a jelentőségteljes üzletnek a hatása Hollywoodra és a filmgyártásra, de egyelőre annyi biztosnak tűnik, hogy szép lassan felkerülnek az Amazon Prime Video felületére az MGM klasszikusai, és innentől kezdve jóval több premierfilm jön majd a platformra.

Ettől függetlenül nagyon szomorú látni egy újabb legendás stúdió elmúlását, és pár ikonikus széria sorsának bizonytalanná válását, hiszen nem tudni, hogy a jövőben kezdenek-e valamit például a Rocky-sorozattal.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás