promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Dúl a szerelem Szabyest és Tóth Andi között? Az énekes válaszolt a kérdésre - videó
Borítókép:  TV2
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Egy Tóth Andi-történet.

Rengeteg bulvároldal hozta már le clickbait címekkel azt, hogy Szabyest és Tóth Andi egy párt alkot, mivel a közös klipjükben pár perc erejéig egymásba gabalyodnak. Persze azóta is ezrek fantáziáját izgatja a kérdés, hogy ilyen valós érzelmek eljátszhatók-e vagy tényleg van valami szikra a fiatalok között?

A LifeTV Ébredj velünk! című műsorában most annyival közelebb kerültünk a megfejtéshez, hogy élő adásban válaszolt arra a kérdésre az énekes, hogy egy párt alkotnak-e Andival? A válasz azért meglepő, mivel Szabyest nem mondott egy abszolút nem-et, sejtelmesen úgy fogalmazott, hogy 

"még nem". Majd a műsorvezetők visszakérdeztek, és ekkor Szabyest már kicsit határozottabban azt mondta, hogy nem alkotnak egy párt. Így most egyelőre nem tudjuk, hogy melyik válasz áll közelebb a valósághoz, mindenesetre érdekes, hogy az énekes nem vágta rá rögtön, hogy "nem".

Bár Szabyest azt is hozzátette, hogy nem gondolta volna, hogy ennyire hitelesek lesznek a közös szerepléseik, abszolút szívből jövő volt minden közös mozdulatuk.

Megeshet, hogy ez is a játék része, amely a médiának szól, egy jó PR-fogás, mindenesetre lehet, hogy valami elkezdődött. Az viszont biztos, ha révbe érnek, arról azonnal hallani fogunk.

Íme a klip, ami után elkezdődtek a clickbait-pletykák:

(via LifeTV)

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás