promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Kiutálták a piacról Ambrus Attilát: „Mi a f*szt keresel itt, te bűnöző?!”
Borítókép:  Ambrus Attila / Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A Viszkis rablóként elhíresült Ambrus Attila hiába szeretné nyugodtan élni az új életét keramikusként, a piacon folyamatosan rengeteg támadást kap és egyenesen kinézik őt.

Ambrus Attila 1993 és 1999 között összesen 30 alkalommal rabolt ki bankokat, takarékpénztárakat, és közben rengeteg pénzt zsákmányolt. Miután elkapták, leülte büntetését, a börtönben szakmát tanult, a szabadulását követően pedig tiszta lappal kezdte az új életét keramikusként, és azóta is piacokra jár árulni a portékáját – de úgy látszik, hogy egyes emberek szemében ő még mindig egy bűnöző, ugyanis szinte kiutálták őt az egyik vásárhelyen.

„Nem bóvlit árulok és eladni is tudok. Tíz éve ezt csinálom, bejártam fél Európát, azt mondhatom, hogy szinte az ország minden termelői piacán árultam már, de soha olyan erős ellenszenvet nem tapasztaltam, mint ami itt Veresegyházon fogad. Úgy érzem, hogy egyre inkább háttérbe szorulok. Ha ez így megy tovább, a Polgármesteri Hivatalhoz fordulok! Nem a szervezőkkel és nem is a piacfelügyelőkkel van gond. Úgy érzem, a többi árus arra hajt, hogy kitúrjon, mert mindig elhajtanak az asztaltól. Egyértelműen érezhető a feszültség, amikor megjelenek és elkezdek kipakolni. Sokan nem tudják, de mivel sok időt töltöttem magánzárkában, nagyon éles a hallásom, gyakran hallom, hogy: Mi a f*szt keresel itt, te bűnöző?!”

– árulta el a Borsnak Ambrus Attila.

Az egykori Viszkis még ad egy esélyt a veresegyházi piacnak, de ha megint ilyen negatív fogadtatásban részesül a kofák részéről, akkor lehet, hogy többé nem megy oda, és inkább máshova viszi a termékeit, mivel nem akarja megvárni, hogy tettlegességig fajuljon a helyzet:

„Általában hozzám se szólnak. Ha elém állnának és a szemembe mondanák, hogy takarodjak onnan, megtenném, de ahhoz túl gyávák. Én nem mondok semmit, mert úgy gondolom, jobb a békesség. Nem tettem semmi rosszat, nem mentem be a bankba és nem loptam el a pénztárcájukat sem. Az igaz, hogy tavaly nyáron a 35 fokos hőségben megittam néhány felest egy-két helyi emberkével, ami nem volt túl szerencsés, de ezt is a saját pénzemből tettem, nem másét ittam el.”

A többi piacossal ellentétben a vásárlók viszont imádják őt, és rengetegen közös képet szeretnének vele, hiszen állítólag volt olyan nap, amikor 1400 szelfit kellett készítenie az emberekkel.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás