promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Hide the Pain Haroldnak, vagyis Arató Andrásnak egy hajszálon lógott az élete
Borítókép:  Hide the Pain Harold offical
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Hiába kapta meg a vakcinát, akkor még nem volt teljesen védett, és a koronavírus legyűrte az internetes mémsztárt.

Nagy hiba, amikor az emberek már az első oltás után elengedik magukat. Muszáj tudatosítani, hogy az oltóanyagok maximális védettsége nem egyik napról a másikra alakul ki, szóval nagyon kell még vigyázni egy darabig.

Az internet egyik leghíresebb mémje, Hide the Pain Harold, illetve valódi nevén Arató András biztonságban érezte magát, amikor megkapta a kínai vakcinát március elején, azonban 10 nappal később jöttek a gondok. Elkezdett fulladni, valamint egyre rosszabbul érezte magát.

A kórházban kétoldali tüdőgyulladást állapítottak meg nála, amit a koronavírus okozott, mivel hiába az oltás, a tesztje pozitív lett. András már szabadabban mozgott a városban a vakcinázás után, és valahol elkapta a vírust.

„Átéreztem a helyzet komolyságát, indulás előtt megírtam a végrendeletemet, és közben felhívtam ismerőseimet, hogy imádkozzanak értem”

- mesélte a Blikknek András, aki hiába tudta maga mögött a koronavírust, feltűnt neki, hogy mellékhatásként fáradékonyabb, és a gondolkozása is lelassult.

„Még hosszú utókezelés vár rám, de talán segíthetek azzal a hasonló helyzetben lévőknek, hogy elmesélem a történetemet, és megmutatom, hogy van kiút ebből a betegségből”

- tette hozzá a lapnak.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás