promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Elképesztő akcióba nyúlt a Tesco-ban: 30 ezer forintot spórolt egy nő egyetlen kérdéssel - íme a szokatlan történet
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Egy történet, amely elmondja nekünk, hogy sokszor a legnyilvánvalóbb dolgot felejtjük el. Pedig néha nagyon is megéri.

Ha bevásárlásra készülünk, a tettek mezejére lépés előtt a legtöbbször átböngésszük a nagy áruházak, így a Lidl, az Aldi, a Spar az Auchan vagy éppen a Tesco aktuális akciós újságait. Így pedig azonnal képbe kerülhetünk a legjobb vételeket illetően.

Sokszor megesik azonban, hogy a hőn áhított terméket már nem találjuk a polcon, vagy éppen nem olyan színben, amilyenben szerettük volna. A legtöbben ilyenkor kicsit szomorkodva tudomásul veszik, hogy lecsúsztak a termékről.

És ahelyett, hogy az egyik áruházi dolgozótól kérdeznénk, továbbállunk. Pedig egy kérdés igazán nem kerül semmibe, és lehet, hogy azonnal megoldódhat a problémánk. A szerencsés nő pedig mintha a modern kori fogyasztói társadalom Prométheusza lenne, és az embereknek adta volna az eszközt, amivel könnyebb lesz az életük. Sok ezer évvel ezelőtt ez a tűz volt, amit a mítoszok szerint Prométheusz ellopott az istenektől. A 21. században - úgy tűnik - ez a kérdezés lehetősége. Fura történet.

Így történt ez egy brit nővel is, akinek a története ékesen bizonyítja, hogy egy kérdéssel hatalmasat lehet spórolni. Ő egy eredetileg 95 fontba (közel 40 ezer forintba) kerülő kerti bútort szerzett be 23 fontért, azaz közel 10 ezer forintért.

Egyetlen kérdéssel 30 ezer forintot spórolt. Vicces a történet, de igaz. A legviccesebb pedig az, hogy a sztorija után rengetegen kezdtek el kérdezősködni, mintha a kérdés kiveszett volna a beszédünkből. 

A nő kerti bútort szeretett volna venni, talált is egyet, csak a színe nem tetszett neki, ezért megkérdezte az egyik Tescos dolgozótól, hogy van-e esetleg más színben a raktárban. Mondták neki, hogy sajnos nincs, viszont akad egyetlen olyan kerti bútor (ráadásul a nő által preferált színben), amiből csak egyetlen darab van. Ezt meg tudja neki mutatni a raktárból. És éppen nemrégiben akciózták le.

A nő kapva kapott az alkalmon, és óriási vásárlást csinált. A képet pedig örömittasan töltötte fel egy akciókkal foglalkozó brit Facebook-csoportba is, ahol aztán több ezer hozzászólás érkezett a termék fotója alá, ahol a tagok az ismerőseiket tegelgették, kérdezzenk rá, hogy az ő kedvenc boltajikban nincs-e a termékből a raktár egyik szegletében:

Kép: Facebook/Extreme Bargains and Couponing

(via The Sun)

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás