promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Elképesztő őrület: leveskockát helyeznek fel a végbélnyílásukba az emberek
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Egy nagyon furcsa, új jelenség tűnt fel az interneten: kúpként vagy higított formában, fecskendővel pumpálnak magukba leveskockát az emberek azzal a reménnyel, hogy a fenekük nagyobbnak és kerekebbnek tűnik majd tőle.

A jelenség elsősorban a Kongói Demokratikus Köztársaságban terjed, ahol a nagyobb hátsót kívánatosabbnak tartja a lakosság.

Itt a nők kúpként vagy fecskendővel helyezik fel maguknak a leveskockát, mivel meggyőződésük, hogy a só és az olaj miatt a szövetek kitágulnak, így a fenék nagyobb és kerekebb lesz. 

Az Afrik News beszámolói szerint ez a gyakorlat oda vezetett, hogy egyre gyakoribbá váltak a fertőzések és halálesetek, mivel az emberek nincsenek tisztában az esetleges egészségügyi veszélyekkel.

2018-ban a Vice egy dokumentumfilmet is forgatott a témában olyan nőkkel a főszerepben, akik már átestek a „folyamaton”, vagy legalábbis tervezik, hogy kipróbálják.

A különös jelenségre reflektálva Dr. Silas Agbesi Joy közzétett a Twitteren egy posztot, amelyben arra próbálja felhívni a figyelmet, hogy a leveskockák nem rendeltetésszerű használata magas vérnyomáshoz vagy még rosszabbhoz is vezethet.

„Ha az összezúzott ízesítő kockákat – amelyek nagyrészt sót tartalmaznak – befecskendezik a végbélnyílásába, a só jelentős része a végbélnyílás falán keresztül felszívódva a véráramba kerül, ez a sófelesleg pedig jelentősen hozzájárul a magas vérnyomáshoz [...]”

– tette hozzá az orvos. 

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás