promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Fogalma sem volt róla, hogy a világ egyik leghalálosabb állatát tartotta a kezében -videó
Borítókép:  Forrás: erdekessegekavilagbol.network.hu
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A fiatal lány Balin nyaralt, amikor meglátta az aranyos kis sárga-kék polipot. Fel is vette videóra a barátkozást, majd órákkal később tudta meg, hogy a halállal játszott. 

Néhány napja egy Balin turistáskodó fiatal lány úszott meg egy találkozást a halálos kékgyűrűs polippal, amely a világ egyik legveszélyesebb állata: mérge 26 embert is képes megölni percek alatt. Az állat egyébként alapból világos színű, de stresszhelyzetben besötétedik és megjelennek rajta a jellegzetes kék foltok, ami nem jelent jót.

A TikTokon kaylinmarie21 néven szereplő turista azonban erről semmit nem tudott, könnyedén tartotta hosszú percekig az állatot a tenyerében, és csak órákkal később döbbent rá, hogy milyen találkozást úszott meg. 

A polip mérgének az áldozat testébe juttatása gyakorlatilag fájdalommentes, a tünetek azonban szinte azonnal jelentkeznek. Idegméregről beszélünk, mely szép sorban a következőket okozná egy ilyen sztori szerencsétlenebbül járó szereplőjénél: zsibbadás, látászavar, beszédzavar, majd izombénulás. Az egész folyamat végzetes szívrohamhoz vezet, de ha nem ez, akkor a légzőszervek bénulása öli meg az áldozatot, így nagy szerencséje volt a lánynak.

Két évvel ezelőtt is volt egy hasonló történet, akkor két fiatal srác Ausztráliában próbálgatta a bátorságát, azonban fogalmuk sem volt arról, hogy egy kékgyűrűs polipot tartanak a kezükben. 

 

 

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás