promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Gáspár Zsolt hazudott a halálos gázolásáról? – Kitálalt az áldozat özvegye
Borítókép:  Gáspár Zsolt / youtube.com/Life TV (screenshot)
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Gáspár Zsolt elárulta Hajdú Péternek, hogy évekkel ezelőtt halálra gázolt egy embert. Az áldozat özvegye most kitálalt, és elmondta, hogy valójában nem úgy történtek a dolgok, ahogy azt a híresség mesélte a műsorban.

Tegnap Győzike öccse, Gáspár Zsolt volt a Life TV-n futó Összezárva Hajdú Péterrel című műsor vendége. Az adásban előkerült egy komoly téma is, ugyanis a híresség elmesélte, hogy 1995-ben gyorsan hajtott, majd halálra gázolt egy Béla bácsi nevezetű embert, aki a karjai közt halt meg. Vétkéért 18 hónap letöltendő börtönbüntetést szabtak ki rá, de kegyelmet kapott, így nem kellett leülnie. Bocsánatot kért az áldozat özvegyétől, kártérítést adott neki és állítása szerint azóta hetente küld számára csomagot az idősek otthonába – vagy mégse?

A Blikknek sikerült felkutatnia a 81 éves Ica nénit, aki sokkoló dolgokat árult el egykori férje haláláról és Gáspár Zsoltról. Egyebek között például az is kiderült, hogy nem is Béla bácsinak hívták az áldozatot.

„Szégyellje magát a Zsolt, ha azt sem tudja, kit ütött el!”

– fakadt ki Balázs József özvegye, aki azt is elmondta, hogy szó sincs heti csomagokról, mindössze pár alkalommal volt ilyen, ráadásul csupán 200 ezer forintot kapott Gáspár Zsolttól a baleset után kárpótlásként.

„Mit gondolt, hogy ennyivel egy családot meg lehet vásárolni? Azt mondta a tárgyaláson, felajánl nekünk egymillió forintot. Hát, én sosem láttam azt a pénzt, de mindegy is, úgysem hozta volna vissza a férjemet”

– árulta el Ica néni, aki ha meglátja, hogy Gáspár Zsolt van a tévében, rögtön elkapcsol.

Az özvegy elmesélte, hogy Gáspár Zsolt először nem a mentőket hívta, hanem az apjáért szaladt, egy akkori újságcikkből pedig kiderült, hogy Balázs József nem a híresség karjai közt halt meg, hanem a kórházba menet.

Gáspár Zsolt a műsorban elmondta, hogy a mai napig van, hogy a tragikus eseményről álmodik és hajnalban felkel miatta. Eddig nem kapott megbocsátást a bűnéért, Ica néni pedig most elmondta, hogy nem is fog:

„Ezt nem lehet megbocsátani, halálra gázolt egy erős embert. Rettenetes törés volt, a fiam is tönkrement, nem sokkal később, 46 évesen meg is halt, azóta sem tudok magamhoz térni a szörnyűségekből. Amikor a nagy baj volt, Zsolti nem szólt egy jó szót se, higgyék el, nem számolt ő el semmivel!”

Itt lehet megnézni azt a jelenetet az Összezárva Hajdú Péterrel című műsorból, amiben a balesetről mesélt Gáspár Zsolt:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás