promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
VV10: fenékborotválás és vibrátor - ezek voltak a győztes VV Vivi legdurvább jelenetei – 18+
Borítókép:  RTL offical
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

VV Vivi elég üde színfoltja volt a Való Világ 10-nek, amit a végén díjaztak is a nézők.

Hétvégén véget ért a Való Világ 10, aminek VV Merci lett a harmadik helyezettje, VV Robi az ezüstérmese, míg VV Vivi a győztes, aki 36 millió forinttal térhetett haza.

A martfűi lánynak voltak olyan pillanatai, amikor nagyon belefáradt a játékba, de többnyire hatalmas hangulatot tudott maga köré varázsolni. Pont ezért cikkeztünk róla mi is sokat, és a győzelme utána összeszedtük nektek a legjobb anyagokat.

Anno Vivi azzal nyitott, hogy szereti az ondó ízét, de hát erre pont VV Moh kontrázott rá, aki nem bírta ki, hogy ne kóstolja meg a sajátját.

A lány nagy beleéléssel és nyitottsággal tudott mesélni a szexuális életéről. Az anál sem volt tabu téma, még akkor se, ha a fél ország követi ezt kamerákon keresztül.

Vivi nem találta meg a társát a villában, és pont ezért nagyon hiányzott neki a vibrátora. A szerkesztők beküldtek neki egyet karácsonyi ajándéknak, amit elneveztek Zeusznak. A sárga vibrátor Vivi fenekéhez nem került közel, de a Bálintéhoz igen.

A győztes egyetlen kukiért rajongott a villában, de azért nagyon!

A popsinak rendbe kell lenni, szóval VV Vivi elővette a borotvát, és a kamerák előtt vágott bele a dologba.

A szerkesztők anno összevágták nekünk VV Vivi egy napját, és hát milyen jól tették.

Lehet VV Vivi is kap majd egy külön valóságshowt, ahol megkeresheti az igazit? Azt már tudni fogja mindenki, hogy milyen kukival jelentkezzen.

VV Vivinek van egy álma, amit szívesen kipróbálna. Vajon győzelem után még mindig meg szeretné lépni, vagy inkább a lovagja megkeresésére koncentrál majd?

Zárásként jöjjön a legjobb jelenet Vivi győzelme előtt, amikor a lány bedobta magát Bálint ágyába.

A trash-reality tényleg kimaxolta a trasht. Gratulálunk a VV10 győzelemhez, na meg a 36 millió forinthoz!

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás