promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Kínában mostantól a férjnek fizetnie kell a feleségének a házimunkáért
Borítókép:  PixaBay
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A pekingi bíróság egy precedens értékű ítéletet hozott nemrég, amikor is elrendelte, hogy egy férfi kárpótolja feleségét a házasságuk során végzett házimunkáért.

A férjnek az öt évig tartó házasság után 50 000 jüant (több mint 2 millió forintot) kell kifizetnie a volt feleségének.

Az eset hatalmas online vitát váltott ki a házimunka értékéről, egyesek szerint a kártalanítási összeg túl alacsony volt. A döntés azután született, hogy Kína új polgári törvénykönyvet vezetett be.

Egy házaspár közös vagyonának válás utáni megosztása általában a kézzelfogható javak felosztását vonja maga után. 

„A házimunka azonban az immateriális javak értékét jelenti”

– mondta a bíró.

A döntést az ország új polgári törvénykönyve alapján hozták, amely idén lépett hatályba. Az új törvény szerint a házastárs jogosult a váláskor kártérítést kérni, amennyiben nagyobb részt vállalt a gyermeknevelésben, az idős rokonok gondozásában és a partner ellátásában.

Az eset heves vitákat váltott ki a közösségi médiában, egyesek szerint ugyanis öt évnyi munkájához mérten a feleség nem kapott elegendő kártérítést. 

Mások inkább arra koncentráltak az ügy kapcsán, hogy a férfiaknak elsősorban több háztartási feladatot kellene vállalniuk.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás