promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Gunda: Joaquin Phoenix és a hangtalanok sorstörténete – ajánló
Borítókép:  Mozinet
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Joaquin Phoenix híresen sokat tesz az állatok védelméért, és örömmel csatlakozott a Gunda című dokumentumfilmhez is, ami sokak életét fogja megváltoztatni.

Bizonyos értelemben végre visszatérhettem a moziba, ugyanis a minap a Puskin Távmoziban nézhettem meg a Gunda című dokumentumfilmet, aminek „főhőse” Gunda, aki egyike a világon élő egymilliárd sertésnek. Ő is pusztán azért született meg, hogy beteljesítse azt a sorsot, amit az emberi civilizáció szánt neki:

utódokat szüljön, majd élelemként szolgáljon.

Gunda azonban erről mit sem sejt, számára idilli környezetben neveli malacait a tanya többi állata között, minden egyes nappal közelebb jutva az elkerülhetetlenhez.

A Joaquin Phoenix executive produceri közreműködésével készült alkotás egyszerre intim portré egy állatcsaládról és megdöbbentő erejű, szöveg nélküli dokumentumfilm, amely különleges vizuális megközelítéssel tesz fel súlyos morális kérdéseket.

Viktor Kossakovsky nevéhez számos nagysikerű és technikailag lehengerlően megvalósított dokumentumfilm fűződik, de a Gunda mindegyiken túltesz. A fekete-fehér felvételek mindegyike tökéletesen van megkomponálva, szó szerint minden egyes szalmaszál a helyén van.

Bár a másfél órás játékidő nem tűnhet kevésnek abból a szempontból, hogy az egész filmben nincs szöveg, és valóban nagyon lassan haladunk egyik snittről a másikra, de mégis van egy olyan atmoszférája, ami az első pillanatban beszippantja a nézőt, és az utolsó kockáig nem ereszti. Közben rengeteg kérdést tesz fel az embernek, amin nagyon komolyan el tudunk gondolkodni, és néhány felvétel láttán még néhány könnycsepp is a szemünkbe szökhet.

A Gunda egy rendkívül figyelemre méltó dokumentumfilm, ami az országos mozibemutató előtt már február 12-én és 14-én a Távmozi kínálatában lesz. Jegyelővételre ezen az oldalon van lehetőség.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás