promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Tóth Andi: „Sosem fotózkodnék meztelenül”
Borítókép:  Tóth Andi / via szeretlekmagyarorszag.hu
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Tóth Andi elárulta, hogy a szexi, bőrszerkós fotók még beleférnek nála, de meztelenül nem pózolna, és arra is kitért, hogy miért olyan nehéz párt találnia.

Kijelenthető, hogy Tóth Andi manapság kifejezetten érdekli az embereket, hiszen nem elég, hogy egy tehetséges énekesnő, de még a csábító kinézetével is sokaknak megdobogtatja a szívét. Rendszeresen rak ki magáról szexi fotókat és videókat még feszülős bőrszerkóban is, ráadásul a legutóbbi klipjében is egy falatnyi ruhában mutatkozott, de a híresség most elmondta, hogy ennél többre ne számítsunk tőle.

„Sosem fotózkodnék meztelenül. A bőrszerkós, combcsizmás fotó viszont én vagyok, azt vállalom. De igazából mindent vállalok, amit kiteszek mondjuk az Instagramomra”

– árulta el Tóth Andi a Blikknek.

A sztár tavaly szakított szerelmével, Szabó Ádámmal, azóta pedig még Vastag Csabával is szóba hozták, de utólag kiderült, hogy annak a pletykának nincs alapja. Tóth Andi hiába sokak szerint az ország egyik legszebb embere, még így is elég nehezen talál párt magának, és most elmondta, hogy ennek konkrétan mi az oka:

„Egy férfinak erősebbnek kell lennie egy nőnél. Márpedig eddig nem nagyon találkoztam olyan férfival, aki nálam erősebb, és ezt most nem úgy értem, hogy hú, micsoda remek csaj vagyok és ezt a mércét nem üti meg márpedig senki. De azt, hogy egy nőnek van belső ereje és tartása, még mindig jobbnak érzem, mintha elveszett nebáncsvirág lennék. Csak tudom, hogy nehéz dolgom lesz, mert magamnál tökösebb férfira vágyom. De abban is biztos vagyok, hogy valahol vár rám az én tökös hercegem, ha úgy tetszik. Szóval nem esem kétségbe.”

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás