promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Megrázó vallomást tett Sas József özvegye
Borítókép:  RAS-archív
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

„Azt hiszem, számára megváltás volt az elmúlás azok után, amiket az utóbbi hetekben átélt” – mondta őszinte vallomásában a napokban elhunyt Sas József özvegye, Zsuzsa asszony. 

Ahogy arról beszámoltunk, hosszan tartó, súlyos betegség után, 82 éves korában elhunyt Sas József, Jászai Mari-díjas humorista. A rendező özvegye néhány nappal a művész halála után nyilatkozott a Ripostnak. Zsuzsa asszony őszintén beszélt az utolsó időszak nehézségeiről.

„Pokoli nehéz időszakon vagyok túl... Egész egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy Jóska, hogyan kaphatta el a vírust. Mindannyian elvégeztettük a PCR-tesztet: én, a gyerekek, a gondozók, és mindegyikünké negatív lett. Senki nem koronavírusos, és nem is volt, aki a házunkban járt, így nem értem, hogyan történhetett mindez... De annyira le volt gyengülve Józsi szervezete, hogy nyilván fogékonyabb volt a betegségre”

– kezdte vallomását Sas Zsuzsa.

Január elsején Sas Jószef súlyos állapotba került, véroxigén-szintje nyolcvanöt alá esett. Az özvegy mentőt hívott, akik a kiérkezésük után gyorstesztet végeztek a humoristán, s rögtön kiderült, hogy a színész koronavírusos.

„Józsi az utolsó napjaiban már elképesztően gyenge volt. Azt hiszem, számára megváltás volt az elmúlás azok után, amiket az utóbbi hetekben átélt” – tette hozzá Sas Zsuzsa.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás