promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Őrült zaklató támadt rá az RTL Klub műsorvezetőjére
Borítókép:  JOY
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Nem mindennapi történetet mesélt el Tokár Tomi, az RTL Klub műsorvezetője. A Fókusz házigazdáját ugyanis néhány éve egy plázában támadták meg, az őrült zaklatót végül a biztonsági őröknek kellett lefogni. 

Tomi a történtekről egy interjúban számolt be részletesen, elmondása szerint a támadóval korábbról ismerték egymást. 

„Ez a történet nagyon régről ered, az illetővel anno volt egy közös munkánk. Vadabbnál vadabb elképzelései voltak, követelőzni kezdett, végül megszakítottam vele minden kapcsolatot. Nem sokkal később azonban rátámadt az akkori barátnőmre. Csütörtök este egyszer csak mögém lépett a plázában. Kiabálni kezdett, folyamatosan mondta a sérelmeit, az egész életét, minden gondját rám zúdította. Hiába próbáltam higgadtan, nyugodtan beszélni vele, egyszerűen nem lehetett rá hatni. „Megfenyegetett, felsorolta, mivel és hogyan akar tönkretenni, majd lökdösődni kezdett. Ekkor érkeztek meg a bevásárlóközpont biztonsági őrei, akik lefogták és elvezették, majd rendőrt hívtam. Annyira agresszív volt, hogy az sem érdekelte, hogy veszik a biztonsági kamerák és hány szemtanú van arra, hogy inzultált. Ám amikor meghallotta, hogy jönnek a rendőrök, elszaladt." 

– idéz az interjúból a Life.hu.

Az őrült zaklatók több híresség életét is megkeserítették már. Legutóbb Balázs Klárinak gyűlt meg a baja egy erőszakos rajongóval, aki azt állította, hogy az énekesnő mérgezi férjét, Korda Györgyöt. 

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás