promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Mire vágyik Rácz Jenő? Ki nem találnád
Borítókép:  Liner
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Rácz Jenő egy interjúban őszintén beszélt a magánéletéről, és elárulta, mire vágyik a legjobban.

Rácz Jenő és Gyuricza Dóri A Konyhafőnök egyik korábbi évadában ismerték meg egymást, és később össze is jöttek. A Michelin-csillagos séf nyáron kérte meg szerelme kezét, ami egy romantikus helyszínen történt.

Jenővel a hot! magazin készített interjút, amiben többek között arról beszélt, hogy mi a boldogság titka.

„A korábbi párkapcsolataimban is megvoltak a hibák, és tudtam, mikor kell elengedni a másikat, mert nem működik. Fontos felismerni, hogy aki visszafog és nem hagy fejlődni, azt el kell engedni. A boldogság titka a rengeteg önismeret, és az hogy tudd, mit akarsz”

A séf elmondása szerint az évek során rájött, hogy milyen fontos a számára az, hogy álljon mellette egy olyan ember, aki a javát akarja. Úgy érzi, ezt Dóriban találta meg. Bár előfordul, hogy bizonyos dolgokban nem értenek egyet, ilyenkor Jenő mindig meggyőzi menyasszonyát arról, hogy neki van igaza.

Bár még az esküvő kicsit odébb van, Jenőék már a családalapításon gondolkoznak.

„Arra vágyom, hogy apuka legyek! A legfontosabb az életben a gyerekek és a család, a többi mind csak körítés. Persze, fontos, hogy biztos alapokra építsünk, de az a legfontosabb, hogy boldog családban élj. A világ ettől forog, nem pedig azoktól a materiális dolgoktól, amiket elérsz”

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás