promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Gabriela Spanic még el tudott búcsúzni édesanyjától
Borítókép:  CARLOS PEREDA / NOTIMEX / NOTIMEX VIA AFP
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Gabriela Spanic a Dancing with the Stars – Mindenki táncol október 19-i adást követően tudta meg, hogy elhunyt, az évek óta rákkal küzdő édesanyja. Úgy tudni, Spanicnak ad némi megnyugvást az, hogy el tudott búcsúzni édesanyjától. 

Ahogy arról beszámoltunk, Gabriela Spanic a Dancing with the Stars – Mindenki táncol október 19-i adást követően tudta meg, hogy szeretett édesanyja meghalt. A Blikk úgy tudja, a család többé-kevésbé fel volt készülve Norma Utrera halálára, mert a hölgy évek óta rákkal küzdött. Bár a közelmúltban, kemoterápiás kezelése után egy rövid időre jobban lett, néhány nappal ezelőtt romlani kezdett az állapota.

A bulvárlap jelzi, Gabriela Spanic, édesanyja állapotának tudatában jött Budapestre, s vállalta el a műsort. Ahogy azzal is tisztában volt, hgy talán soha többé nem ölelheti át anyukáját, ezért, amikor csak tehette beszélt vele telefonon.

„Utoljára éppen szombaton beszéltek. Ebben a szívet facsaró helyzetben talán ad némi megnyugvást számára az, hogy ezzel el tudott tőle búcsúzni, még egyszer hallhatta az imádott nő hangját. Akkor sem tudott volna személyesen végső búcsút venni, ha még szombat este repülőre száll. Hiszen a koronavírus-járvány miatt az utazás körülményes, nem beszélve a szigorú karanténról, amely alatt a lakását sem hagyhatta volna el, ha hazautazik" – mesélte a Blikknek a lap egyik informátora.

Ugyan a TV2 sajtóosztálya jelezte, napokon belül tájékoztatást ad arról, hogy a történtek miként befolyásolják a színésznő Dancing with the Starsban való szereplését, de a bulvárlap úgy tudja, Gabriela Spanic folytatja a show-t.

„Köszönöm anya, hogy harcos vagy, hogy nekünk szenteled az életed, hogy megtanítottál minket arra, hogy legyünk olyan erősek, mint te. Nyugodt vagyok, hogy most jobb helyen vagy, csak remélni tudom, hogy Isten is megadja nekünk a békét, amire szükségünk van ahhoz, hogy nélküled éljünk. Szeretünk téged” – így búcsúzott édesanyjától Instagram-oldalán Gabriela Spanic.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás