promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Czutor Zoli kiakadt: „Egy gennyesen fröcskölő, fekélyes seb a Dér Heni”
Borítókép:  Czutor Zoli és Zsanett / rtl.hu (screenshot)
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Czutor Zoliék kiesése előtt igazán meghökkentő mondatok hangzottak el a Nyerő párosban, hiszen nagyon durva jelzők repkedtek Dér Heni irányába.

Az RTL Klubon futó Nyerő páros eddig is szolgált pár igazán feszült pillanattal, hiszen például Dallos Bogi nagyon kiakadt, mikor kitudódott, hogy szerelme, Puskás Peti körülbelül 400-500 nővel feküdt le eddig, illetve pár napja A Konyhafőnökből ismert Rácz Jenő is komoly szóváltásba keveredett versenytársaival. Úgy látszik, hogy ez mind semmiség volt ahhoz képest, amit Czutor Zoli mondott most Dér Henire.

„Egy gennyesen fröcskölő, fekélyes seb a Dér Heni, és semmi más. Mert nem tudja elengedni azt, hogy én ellene szavaztam”

– osztotta meg véleményét a Belmondo frontembere, és ezzel arra akart utalni, hogy az első kiszavazáson az énekesnő ellen voksoltak, aki azóta sem tudta elengedni a dolgot.

A Blikk cikkéből kiderül, hogy végül Czutor Zoliék estek ki, így tényleg volt még tüske Dér Heniben, akit ezek után komoly támadások értek Instagramon – amiket később persze törölt –, hiszen sokan csalódtak benne a „gyerekes” viselkedése miatt. Ráadásul Járai Kíra is úgy látta, hogy kifejezetten kárörvendő arcot vágott a végeredmény hallatán, így párja, Máté is alig bírt az érzelmeivel:

„Megmondom őszintén, hogy uralkodnom kellett magamon azok után, hogy integettünk Czutoréknak, és elköszöntünk tőlük a villa előtt, hogy ne menjek oda, és ne üvöltsem az arcába, hogy remélem, most elégedett vagy, te gonosz!”

Itt lehet megnézni a kiszavazás és a búcsú pillanatait:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás