promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Csonka András is koronavírusos lett: „Most van csak az igazi CSONKARANTÉN”
Borítókép:  Csonka András / blikk.hu
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Rettenetes hírt közölt a Família Kft. egykori színésze, Csonka András, ugyanis kiderült, hogy ő is elkapta a hírhedt koronavírust.

Alapból is nagyon félt a járványtól a „Ding-dong” saját bevallása szerint hipochonder énekese, Csonka András, ezért komolyan vette Győrfi Pál tanácsait, és otthon maradt, amíg csak tudott. Szerencsére addig sem unatkozott, ugyanis elkezdett poénvideókat készíteni, amikkel sokakat megnevettetett a nehéz időszak alatt. Viszont akármennyire is próbálta elkerülni a bajt, sajnos ő is megfertőződött.

„Na, Drágáim most van csak az igazi CSONKARANTÉN
Engem is utolért a fránya koronavírus, pozitív lett a tesztem. Sajnos két előadás a héten ezért elmarad vidéken, jövő héten pedig beugrás lesz majd helyettem. Ne aggódjatok, a közérzetem nem rossz, a tüneteim elviselhetőek.
Hétvégén majd jelentkezem kamerán is, hogy átbeszéljük ezt, addig is vigyázzatok magatokra!”

– írta közösségi oldalán Csonka András.

Ezek alapján a körülményekhez képest egészen jól van a színész, viszont a betegség miatt sajnos elmarad pár fellépése, így nem találkozhatnak vele a rajongói. A hétvégi videójából valószínűleg több is ki fog derülni az állapotáról, illetve esetleg arról is, hogyan lett koronavírusos – addig pedig reméljük, hogy a pihenés mellett is lesz egy kis ereje, és ebben a nehéz helyzetben is kapunk tőle pár vicces posztot.

Itt lehet megtekinteni a híresség bejelentését:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás