promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Ő A Konyhafőnök nyertesének gyönyörű barátnője – fotók
Borítókép:  TULOKANDRAS/RTL Klub
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Biztosan sok lány szíve törik most össze, de Armando Mundaraín nem szingli, és régóta együtt van a párjával.

Pénteken véget ért A Konyhafőnök új évada, ahol Ádám és Armando néztek egymással farkasszemet a fináléban. Előbbi ismét feszült volt, és akadtak pillanatok, amikor kicsúszott a kezéből az irányítás, így Armando emelhette a magasba A Konyhafőnök trófeát, na meg vágta zsebre a tízmillió forintot.

A műsort természetesen már korábban rögzítették, de közben Armandónak nélkülöznie kellett a barátnőjét, Jadét, aki Angliában ragadt. A műsor és a járvány miatt kétszer tudtak találkozni, és hónapokig nem láthatták egymást.

Armando már a műsorban is elmondta, hogy a nyereményét egy gasztrovlogba szeretné fektetni, valamint az édesanyját Magyarországra költöztetni, aki nem érzi magát biztonságban Venezuelában. Valószínűleg Armando barátnője, Jadé is innentől hazánkban fog élni, és biztosan sokat fognak együtt utazgatni.

Szóval sajnos most sok női rajongónak törik össze a szíve, hogy A Konyhafőnök nyertese már nem szingli. Armando nagyon boldog együtt a párjával, akivel az Instagramra is mindig tölt fel közös képeket.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás