promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Majka és Mihalik Enikő is fellép az internetes zaklatások ellen
Borítókép:  Stop Abúzus
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Olyan hazai hírességek csatlakoztak még a kampányhoz, mint Rúzsa Magdi, Borbély Alexandra, vagy Gesztesi Péter.

A megfélemlítés, vagyis angol szóval bullying ellen már rengetegen lépnek fel, nagyon is helyesen. Hála égnek egyre több pozitív történetet hallunk, és akadnak olyanok is, amikor már sztárok védenek meg gyerekeket, annyira felmegy bennük a pumpa.

A bullying afféle gyűjtőkifejezés lett:

amikor egy gyereket a társai terrorizálnak, megaláznak, zaklatnak. Ez sokszor már fizikai erőszakba ment át, amit hála égnek elkezdtek komolyabban venni, így egyes amerikai államokban létezik ellene törvény.

Közben egyre elterjedtebb kifejezés az úgynevezett „cyberbullying” is, ami internetes zaklatást jelent. Csoportba verődve foghatnak ki embereket, akiket levelekkel, kommentekkel kezdenek el megalázni a világhálón. Már ezt sem szabad félvállról venni, mert nagyon sok tinit sikerült így öngyilkosságba kergetni.

A Central Médiacsoport a Hintalovon Alapítvány szakmai segítségével érzékenyítő kampányt indít az internetes zaklatás ellen. A kampányban olyan közszereplők szólalnak meg, akik saját történetükön keresztül segítik a traumán átesett fiatalokat és családtagjaikat.

A cyberbullying globális méretű problémává nőtte ki magát:

a statisztikák szerint minden harmadik fiatalt ért már ilyen típusú zaklatás, de sok közszereplő is szinte napi céltáblává vált.

A kampányoz olyan hírességek csatlakoztak, mint Majoros Péter Majka, Borbély Alexandra, dr. Almási Kitti, Mihalik Enikő, Trokán Nóra, Pataki Ági, Rúzsa Magdolna, Szabó T. Anna, Geszti Péter, valamint Grecsó Krisztián.

„Egy közszereplőről bárki bármit mondhat, a nap minden percében, a nagy nyilvánosság előtt, arctalanul. Nekem nincs mit takargatnom, egy kommentet sem törlök”

– mondta Majka a kampányban.

„Kifejezetten gyávának tartom azokat, akik üzengetésben élik ki a beteg lelkivilágukat”

– tette hozzá Gesztesi Péter.

Mihalik Enikő sem érzi úgy, hogy a kommentelők attól megkönnyebbülnének, hogy megaláznak másokat:

„A negatív kommentet író azt hiszi, megkönnyebbül. De nem, kicsit sem lesz jobb tőle az élete”.

A Stop Abúzus elnevezésű kampányról ide kattintva tudhattok meg többet.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás