Komoly dologra szánta el magát Molnár Anikó, hiszen feltöltette az ajkait, de a végeredmény annyira nem tetszett a követőinek, hogy egyből be is támadták őt.
A Való Világ, és a Nagy Ő című műsorokból ismert Molnár Anikó sokak szerint úgy gyönyörű, ahogy van, de ő mégis elhatározta pár napja, hogy szeretné egy kicsit megváltoztatni a külsejét. Hosszú idő után engedett a csábításnak, és elment egy szépészeti beavatkozásra, de azért előtte izgatottan közölte a dolgot a rajongóival, akik persze támogatták őt a döntésében – hiszen az ő boldogsága a legfontosabb.

Molnár Anikó elárulta, hogy mivel lehet őt meghódítani
Olvass tovább...
„A szeptember az én hónapom. Két hét múlva 45 éves leszek. Ezért úgy döntöttem, minden olyan dolgot megcsinálok, amiről eddig csak ábrándoztam, amiket eddig halogattam. A mai nap az első ilyen nap. Soha nem csináltam titkot abból, hogy a homlokomat botoxoltattam már néhányszor, más beavatkozás az arcomon nem történt. Eddig. A drasztikus plasztikai beavatkozásokat mindig ketültem, ezután sem tervezek semmi ilyesmit, viszont a hialuronsavas szájkorrigálással mindig is kacérkodtam, csak féltem tőle. Féltem a fajdalomtól, a végeredménytől. Viszont amikor megláttam itt az instán néhány előtte-utána képet lányok szájáról, úgy döntöttem, kipróbálom én is. És most itt vagyok. És izgulok. De tudom, hogy az eredmény csodás lesz. Izgulok, szorítsatok!”
– mesélte hétvégén a még plasztikázás előtt álló Molnár Anikó.
Később természetesen mindenkinek büszkélkedett az új, dús ajkaival, viszont sajnos nem olyan reakciót kapott, mint amit várt, ugyanis a követői hirtelen könyörtelenül ellene fordultak, és elég sértő dolgokat vágtak a fejéhez, ezzel pedig rendesen a tudtára adták, hogy egyáltalán nem jön be nekik a változás.
- „Hogy lehettél ilyen hülye ???? Ami szexi volt rajtad az a szájvonalad VOLT !!!”
- „Egy gyönyörü nő igy eltorzitani a gyönyörü száját borzalmas mintha nemis te lennél!”
- „Most már tökéletes segget csináltál a szádból is!..szép volt ha ezért még fizettél is..”
- „Anikó ez borzalmas, kár érted”
- „Atyaúristen! Megőrültél? Te tudod, hogy milyen nagyon ronda lettél???!!”
– csak néhány példa a kommentben érkező támadások közül.
Reméljük, hogy Molnár Anikó nem veszi túlzottan zokon ezeket a szívtelen beszólásokat, hiszen tényleg az a lényeg, hogy ő mit gondol magáról. Szóval igazából teljesen mindegy, hogy mit mondanak rá az emberek, amíg így jól érzi magát a bőrében.
Itt lehet megtekinteni a híresség új kinézetét:
Itt pedig a beavatkozás előtti állapotot láthatjuk:

„Hazudik” – Gesztesi családja szembement Molnár Anikóval
Olvass tovább...

